Én, a
BALATON
I am "Balaton"
The biggest sweet water lake of Middle Europe: Lake Balaton in Hungary
Szöveg & fotók: Jakatics Róbert
Ha a Balaton kerül szóba, akkor nyaralás, strand, lángos, vitorlázás, túrák, nyáresti séták képei peregnek le előttünk. Ez rendjén is van, most hogy itt a nagybetűs Szezon és sokan valóban ilyenkor utazunk el a "Balcsira". Ízlelgettem kicsit a szót, nem ciki-e így mondani, aztán eluralkodott rajtam az a fajta beavatottság, ami abból ered, hogy mióta eszemet tudom, ismerjük egymást. Mint két barát. Én és a tó. De mielőtt azt gondolnák, hogy ki akarom sajátítani, átadom neki a szót, beszéljen kicsit ő magáról.
Balaton, "Balcsi" átmozgatja dimbes-dombos hátát, víztükre kisimul, sóhaja kicsiny fodrokat vet rá, megköszörüli torkát, ami visszhangzik picit Tihany felől, majd hozzáfog meséjéhez:
Mikor még az ember előtti időkben a föld vulkánokkal pöfögte ki mérgét, vízfolyások koptatták le a felszínt és teknőmet vízzáró rétegek idehordásával alapozták meg. Ahogy az feltöltődött vízzel, úgy születtem meg én. Ezután jó tündérek költöztek ide, meg óriások, akik hegyeket hajigáltak ide-oda fene nagy kedvükben. Akkor még arany-híd ívelt át fölöttem és békesség uralta a tájat. Mindezekből mára csak a vulkáni kúpok, kecskekörmök, kőtengerek és legendák maradtak fenn, a híd sziluettjét is csak napnyugtakor láthatjátok a víztükrömben.
Aztán benépesült a környék emberekkel, akik igen szerettek itt élni, mert hallal tápláltam őket, erdőim, mezőim pedig bővében voltak minden egyéb éteknek. Az egymást váltogató népek közül a legtöbb tárgyi emléket a rómaiaktól tartottam meg, de nekik mégis a szőlő meghonosítását köszönöm. Térítő útjuk során járt nálam Cirill és Metód Zalaváron, ahol ma emlékmű élteti e két derék atyafi nevét. A honfoglaló magyarok 900 körül vették birtokukba földemet, s ebből a korból való a tihanyi földvár és a Káli-medence több településének neve. A későbbi évszázadok várakkal, kápolnákkal, templomokkal, gazdagították vidékemet, de azt hol tatár, hol török dúlta. Aztán békésebb idők és új telepesek jöttek, épületeik tovább fennmaradtak, gondoljanak csak a sok vízimalomra, magtárra, borospincékre, egykori lakóházakra. A 19. század végétől a halászat és borászat mellett saját kedvtelésemre új úri huncutságot találtam ki, ez pedig a gyógy-és az üdülőturizmus volt. Bejött. Az emberek máig is élvezik.
A geográfusok szeretnek égtájakban gondolkodni, így lett nekem északi és déli partom. Északi fertályom tele van szelíd hegyekkel, egyik-másik oldalában bazaltorgonán fújja dallamait a szél. S az emberek? Azok folyton jönnek-mennek rajtuk, mert várromot másznak, ingó kövekkel játszanak, vagy éppen a visszhanggal feleselnek. Vannak művészi völgyeim, védett medencém és hirtelen haragú felhőim.
Ellenben a déli felem kisimultabb, alig vet redőt és van egy húgom, a Kis-Balaton, akin keresztül a Zala-folyó táplál bőséges vízzel. Nádasai, szigetei valóságos paradicsoma megannyi madárnak. Délen határolnak még hátak, berkek, lápok, sások, mindenféle vízi világok.
Amerre csak ellátok, az emberek mindenütt szőlőt művelnek. Vulkanikus vidékeim zamatos fehér borokat adnak, Tihanyban a merlot a kedvelt, míg délen a muskotály, a rizlingszilváni, kékfrankos, hogy csak párat említsek. A sor igen hosszú és panasz még egyikre sem volt, legyen a pincékbe betérő vendég osztrák, bajor, vagy egyéb atyafi.
Szeszélyes viharaim északról csapnak le, míg délről a forróbb szelek jönnek a nyaralók nagy örömére. Halam és halászom annyi van, mint égen a csillag, kiknek jóvoltából süllő, fogas, keszeg, busa, vagy harcsa kerül az asztalra.
A hátamon jó 150 éve hordok mindenféle hajókat, kompokat. A vitorlások nyáron úgy ellepnek, mint káposztát a lepkék, nézd csak, a szél hogy illegeti vásznaikat! A parton olyankor hemzsegnek a fürdőzők és pár hónapig akkora élet van körülöttem, hogy nincs egy nyugodt éjszakám se.
De nézd csak, már szállingóznak az első strandolók, jó lesz készülődnöm!
