NAGYVILÁG
Ciprus - avagy 10 ok, amiért látnod kell Afrodité szigetét 1.
Szöveg és fotók: Szeszler Szilvia
Noha Ciprus szigete a Földközi tenger medencéjének keleti szegletében, földrajzilag sokkal inkább a Közel-Kelethez és Ázsiához van közelebb, mint az európai kontinenshez –-, de mégsem jutna egyikünknek sem az eszébe, hogy ne az európai kultúrkörhöz kapcsoljuk. Nem véletlenül.
A történelem során jártak itt arab hódítók és a törökök is többször próbálták országuk részévé tenni, sőt ők a szigetország északi részét el is vették, aztán az angolok is majdnem ezer év óta vissza-visszatérő vendégekként le-lerakták kezük és kultúrájuk nyomát.
Mégis Ciprus alapvetően a görög kultúra jegyeit hordozza, mind építészetileg, mind pedig kultúrájában, úgy érezzük, mintha valamelyik görög szigeten járnánk – a hófehér görög stílusú épületek, a görög feliratok, a növényzet, a táj a maga olajfáival, a narancs és citrom ligetekkel erre emlékeztet.
Manapság főleg a turizmuson keresztül kapcsolódunk Ciprushoz – nézzünk meg hát néhány olyan okot, és megdönthetetlen érvet a klasszikus nyaralást is beleértve, illetve azon túl, amiért fel kell ülni a repülőre és Ciprusra kell utazni.


Agia Napa - Ciprus Ibizája
Ragyogó nyaraló város, sokan nevezik Ciprus Ibizájának, de messze nem igaz, hogy csupán a nyaralás és az ezzel kapcsolatos szórakozás fővárosa lenne. Tény, hogy Ciprus talán legszebb kék zászlós partszakaszai vannak itt, amelyet nyaralni vágyók milliói látogatnak az igencsak hosszú szezonban, élvezve a Nassi Beach kristálytiszta vizét a lassan mélyülő partszakaszon. Nos, a város szórakozóhelyei kora estétől kora reggelig vannak nyitva, a belépőkbe welcome drink is tartozik, sok helyen a hölgyek ingyen mehetnek be.
Agia Napa középkori, 11. századi monostora lélegzetelállítóan szép. Anno a bizánci időkben a sziget kis keresztény közössége kezdte az építését. A város nevét monostora után kapta, jelentése „Sacred Forest”, azaz áldott erdő.



Kis sziget – kis víziló.
Valljuk be, fogalmunk sem volt róla, hogy a szigetnek ilyen egyedi mikrobiológiai kultúrája van. Mintegy 65-75 000 évvel ezelőtt éltek itt a sziget adta létfeltételekhez alkalmazkodó egészen kis termetűvé töpörödött vízilovak és elefántok is. Mindezt a helyi Thalassa múzeum kiállításán láttuk, amely a hihetetlenül gazdag múltbeli és jelen élővilágot mutatja be, valamint az ásatásokat is, ahol ezeket a rendkívüli leleteket megtalálták.
Afrodité szülőhelye – a Petrea Tour Romiou.
A monda szerint ezen a gyönyörű sziklás partszakaszon - amely a Pafos körzethez tartozik -, emelkedett ki a habokból a szerelem és a szépség istennője, Afrodité. Hogy ez a legenda igaz-e vagy sem, az vitatható, de tény, hogy komoly zarándok hellyé nőtte ki magát a legenda nyomán, ahol a szerelmespárok szív alakú köveket keresnek a parton és mára már egész nagy kupaccá összehordott kis dombot találunk ezekből, ráírva a kövekre nevüket és kívánságaikat, örökké tartó szerelmet remélve eme modern „szertartás” nyomán.
