top of page

NAGYVILÁG

Dzserba, Tunézia misztikus szigete

Szöveg és fotók:  Szeszler Szilvia

Djerba szigete egyfajta misztikus varázzsal bír számunkra, egyfajta kis „mesés keleti varázsdoboz”. És valóban: Dzserba egy külön kis világ az amúgy is rendkívül vegyes kúltúrájú Tunézián belül. A „Napfény szigeté”-t a szárazfölddel egy – valaha még a rómaiak által épített – töltés köti össze a szárazfölddel. Ez a rövid távolság elég volt ahhoz azonban, hogy Dzserba kultúrájában, építészetében, szokásaiban egészen más világ legyen, mint Tunézia, amelyhez hivatalosan tartozik.

Valaha berber törzsek telepedtek itt le, akiknek első hódítói a karthagóiak voltak, később a rómaiak építettek kereskedő várost a sziget nyugati partján. A vandál törzsek, valamint Bizánc fennhatósága után a 7. században hódító arab törzsek igázták le a helyi lakosságot és vallásháborúk jellemezték az ezutáni időszakot. Jellemző, hogy az arab megszállással járó iszlám vallásnak egy önálló, az orthodoxiát elutasító ágát képviselik a mai napig (karidzsiták). Ennek köszönhetően mintegy 200 különböző mecset épült ebben a szellemben a szigeten. Ugyanígy jellemző az is Dzserbára, hogy a világ egyik legrégebbi zsidó közössége él itt – békében a helyiekkel immár sok-sok évszázada.

IMG_20180430_121945.jpg
IMG_20180430_123208.jpg

A sziget fővárosa az egykori római város Gerba vagy Girba romjaira épült  Houmt-Souk, ahol a sziget lakosságának fele, mintegy 60 ezer ember él. Az egykori római erődítmény romjaira 1289-ben épült Borj El K’bir nevű erődöt mindenképpen látni kell és érdemes megnézni a régi kereskedő házakat és a török fürdőt is.

Ahogy Tunéziában mindenhol, úgy Dzserbán is híres a fazekasság, ezt leginkább a sziget déli részén fekvő Guellala nevű kisvárosban tapasztalhatjuk meg; a városban látogassunk el még Ali Berber barlangjába is.

Rendkívüli vallás-építészeti élmény a La Ghriba zsinagóga, amely az egyik legrégebbi zsidó építmény a világon. Belső szentélyében tartják az egyik legősibb Tóra-tekercset.

Sidi Mahresen található a legszebb homok és strand Dzserbán belül.

Egészen rendkívüli élmény Afrika egyik legnagyobb krokodilfarmja, amely szintén itt található, a Midoun felé vezető úton, ahol százával találhatóak különböző karámokba, medencék köré osztva a nílusi krokodilok.

Zarsis félsziget és városka kiváló fürdőhely és vizisport paradicsom, kikötőjében van az egyik leggazdagabb tengeri szivacs lelőhely.

IMG_20180430_122535.jpg
IMG_20180430_100227.jpg
IMG_20180430_123239.jpg
bottom of page