Várak, kastélyok a Kárpát-medencében
Múltunk csillaga - Eger
Szöveg és fotók: Jakatics Róbert
Ha van az égben olyan könyv, amelyben a magyarok történetét, dicső tetteit írják, akkor Eger bizton kiemelt fejezetet kapott benne. Nemzeti büszkeségünk jeles váránál időzünk kicsit, amely minden évszakban kirándulásra hívogat.
A város létrejötte egybeesik Szent István állam és egyházszervező munkájával, még 1009 előtt létrehozta itt az új ország és állam szervezett 10 püspökségének egyikét. Ezt korabeli leletek is igazolják, de felszínre kerültek egy kör alakú templom és egy kisebb palota maradványai is ebből a korból.
Szent István személyesen nyomon követte az építkezést, melynek emlékét a Királyszéke magaslat viszi tovább nevében az idők végéig.
A település már a korai középkorban jelentős városnak számított. Püspöki székhely volt, az alföld és a hegyvidék találkozásánál jelentős gazdasági és kulturális szerepet töltött be és ellenőrizte a stratégiailag fontos, Budáról az észak-keleti országrészekbe vezető országutat. Ezt a fellendülést – mint mindenütt az országban – átmenetileg megakasztotta 1241-ben a mongol támadás, ami feldúlta és felégette a várost.
A horda elvonulása után IV. Béla 1248-ban adott engedélyt Lambert püspöknek a vár felépítésére, aki nyomban neki is látott a kivitelezésnek. 1261 körül már állt a vár, de nem büszkélkedhetett sokáig falaival, mert IV. László kedvelt kunjai tíz évre rá erre jártukban lerombolták. Az addig királyi várból pár év múlva püspöki vár lett, de mindaddig romokban hevert, amíg a későbbi főpapok el nem kezdték helyreállítani, végül II. Miklós püspök fejezte be. Ő építette fel az Ókapu fölötti – róla elnevezett – Miklós tornyot. Ekkor már az 1350-es években járunk. Nem sokra rá oklevelekben is találkozunk az említésével, „Szent János evangelista vára” –ként titulálták.
1446-t írunk, amit a városi krónika a gyászos oldalakon jegyez, viszont Arany János révén egy csodaszép balladát, „Az egri leány”-t köszönhetünk neki. Ozdrovácz Péter lengyel hadvezér a városban időzött és vitézeivel, meg vendéglátóival és a várőrség egy részével a környező pincékben múlatták az időt, mert hogy a két nép igen csak nagy barátságban volt ez idő tájt. A cseh huszita Telefusz csapatával a magára hagyott várat megrohanta, csekély őrségét megölte, a várost felgyújtotta és gazdag zsákmánnyal, meg az elfogott lengyel hadvezérrel elvonult. A magyar és lengyel vitézek utánuk eredtek, a rablók nagy részét levágták, a foglyot és a rabolt kincset kiszabadították, „Telef”-et - ahogy Arany hívja - pedig az egri vár börtönébe zárták, honnan már többé ki nem szabadult.
A Rákóczi-szabadságharc idején a felszabadult országrész központja lett, majd a bukás után a császáriak szállták meg. Hadijelentősége megszűnt, egy ideig kaszárnyának használták, majd 1783-ban gróf Eszterházy Károly megvásárolta és köveinek egy részét építkezéseihez használta fel. 1871-ben a várat átadták a Kincstár részére, s 1945-ig ismét laktanya céljára szolgált. A régészeti helyreállítás csak az 1960-as években kezdődött meg, de ma már a régmúlt időkre, azok históriájára kíváncsi érdeklődők sok szép részletét tekinthetik meg. Közben kísér, jön velünk a város gyönyörű panorámája, templomtornyai, a háztetők piros-barna cserepei, kecses minaretje, vagy a környező, erdőktől kopasz, ilyenkor őszidőn szőlőlevelektől sárgálló, aranyló dombtetők, melyek között nyugodtan éli mindennapjait a város.
A várban a Kazamaták, a Helytörténeti Múzeum, a Gótikus Palota, a Képtár, a Romkert, az Ispotály pince, a Panoptikum, az Éremverde kínál számtalan látnivalót, változatos időtöltést fiatalnak, idősebbnek egyaránt.
E rablás következtében épült meg a vár déli fala közepén a 20 méter magas Szépbástya, mely a hadi felszerelések tárolására szolgált.
Albert osztrák herceg 1490-ben a várost felégette, de a várat elfoglalni nem volt képes, aztán 1514-ben jött Dózsa népe, kinek a várőrség megnyitotta kapuit. A következő években a vár nem győzi urait váltogatni, mígnem Perényi Péter (füzéri koronaőrünk) birtokába kerül és várkapitánya, Varkoch Tamás nagyszabású építkezésbe kezd. Még egy megkezdett templom is áldozatul esik a buzgó erősítésnek, a Szépbástyára megépítik a híres Töltés, vagy Szentélybástyát, tőle észak-keletre a Sándor bástyát. A várat hatalmas árokkal kettévágják, így kialakul a külső és a belső vár, a déli falon új kaput nyitnak, azt őrizendő felhúzzák a Varkoch tornyot, az észak-nyugati szegletben a Tömlöc bástyát. A keleti kapu előtt 200 méterre 5 méter vastag földből készült ék- és ollószerű elővédművet emeltek.
Szükség is volt a hihetetlen erősítésre, mert Mohács után a török szinte akadálytalanul nyomulhatott észak felé az ország belsejébe és ha az Alföld szélén nem állítja meg Eger, akkor nyitva a kapu a Felvidék felé.
1548-ban Dobó Istvánt és Zay Ferencet nevezik ki várkapitánynak, akik folytatják a munkát. Elkészül a belső vár nyugati oldalán a Dobó bástya, a nyugati fal mentén a vártisztek és apródok épülete és a Föld bástya a Tömlöc bástya előtt.
Az immáron jócskán megerősített Eger bevételére 1552. szeptember 11-én érkezett meg a város határába a nyolcvanezres török sereg. A falakon belül épp hogy kétezren várták a pusztító rohamokat, amiket rendre visszavertek és 39 napi hiábavaló ostrom után Ali és Ahmed pasa seregei nagy veszteségeket elszenvedve szégyenszemre elvonultak a vár alól.
Az ostromban tönkrement várat teljesen újjáépítették, de azt 1596-ban az idegen zsoldos helyőrség a második török támadáskor feladta, így közel 100 esztendőn át török uralom következett, aminek ma is emléke a karcsú minaret, mely az oszmán birodalom legészakibb ilyen jellegű építménye.
A hódoltság alól 1687-ben szabadult fel, de jött is az újabb úr I. Lipót személyében, aki Egert szabad királyi várossá nyilvánította.
