

Ha valaki szeretné megtapasztalni az igazi brit atmoszférát, hallani a helyi dialektusokat, látni a szigetország rejtett szépségeit, akkor érdemes a főváros helyett a vidékkel ismerkedni. Az angol „country side” bejárása egy olyan történelmi, nyelvi és kulturális élmény, amely során bepillanthatunk a helyiek múltjába és jelenébe, megkóstolhatjuk ételeiket, italaikat, mindeközben olyan csodálatos tájban gyönyörködhetünk, amely akár egy Jane Austen regény díszlete is lehetne.
Ahhoz, hogy az angol vidék rejtelmeiben elmerülhessünk, nem kell óriási területet bejárni. Autóval érkezve néhány órás körutazással és pár megállóval is láthatunk történelmi várakat, lenyűgöző hangulatú kastélyokat, vagy épp földrajzi látványosságokat. A Csatorna-alagút „végállomásához” nagyon közel található Dover, amelynek középkori vára a történem során mindig is kulcsfontossággal bírt. Habár éppen egy esős napon látogattuk meg a város erősségét, a kilátás még a szürke időben is csodálatos volt. A vár korhűen megőrzött belsejében számos, történelmi barangolást kínáló interaktív kiállítással várnak minden korosztályt. Egy kellemes és tipikus vidéki városi séta után jöhetett a tengerpart, ahol Dover különleges és jellegzetes fehér szikláit csodálva megállapítottuk, hogy a valóságban is éppen olyanok, mint ahogy megannyi filmben láttuk.
Dovertől nyugat felé haladva érdemes Rye városában megállni, hiszen az utcáin sétálva Shakespeare idejébe csöppenünk vissza. Ebben a városban tényleg megállt az idő, hiszen elég egy kicsit barangolni a hangulatos utcákon, a borostyánnal benőtt ódon épületek között és olyan megnyugvás tölti el az ember lelkét, hogy legszívesebben maradna, amíg csak lehet. Láthatunk itt tipikus angol téglaházakat, egyedi tervezésű házszámokat, betérhetünk teázókba és pubokba, a helyi kézművesek különleges cégéreivel ellátott üzleteibe és máris létre jön az időutazás. Aki itt vásárol szuvenírt biztos lehet benne, hogy igazi brit terméket visz haza otthonába. Akinek pedig angliai bakancslistáján szerepel az igazi angol tea megkóstolása annak ajánlott ebben a városban kipróbálni tejjel a fekete teát egy helyben sült illatos süteménnyel – ebben a környezetben garantáltan élmény lesz.

A Csalagúttól mindössze két óra autózásra található a különleges fehér szikláiról híres partszakasz, ahol az úgynevezett „Hét nővérek” szikla együttese áll, amely Anglia egyik legikonikusabb természeti látnivalója. A női alakokat formázó mészkősziklák mellett található az úgynevezett „Beachy Head” partszakasz, amin egy világítótorony is épült, amely az évek során a hajókat segítette a tájékozódásban.
Szerencsére ez a terület is érintetlen maradt: egy teázón és egy parkolón kívül csak a természet csodája vesz minket itt körül. A sziklákon és az egészen hosszú köves partszakaszon is több gyalogút vezet végig, így ha előre tájékozódunk, akkor akár több órás sétát is tehetünk ebben a lenyűgöző környezetben. Tiszta időben nagyon messzire elláthatunk a magasabb pontokról, de ha utolér minket a ködösebb borús idő, akkor is érdemes egy sétát tenni az óriási sziklák között és hallgatni a hullámok hangjait.
A „Hét nővérhez” közel két nagyobb várost is útba ejthetünk: Hastings és Eastbourne is a szomszédban található, mindkettőjük élettel teli, de még mindig hamisítatlan brit kikötőváros. Hastingsben nem szabad kihagyni a part mentén található „nyitott” hajó múzeumot, ahol saját méreteinkhez viszonyíthatjuk a régi hajók egyes részeit. Ha pedig már eljutottunk az óváros keleti részébe, akkor felülhetünk arra a felvonóra, ami leginkább a budavári sikló kistestvérére emlékeztethet minket.
A pár perces út után Hastings egy olyan magaslati részére juthatunk fel, ahonnan pazar kilátás nyílik a kikötőre és a tengerre - akár a padokon ülve meg is várhatjuk a naplementét ezen a város feletti, nyugodt ponton. Eastbourne valamivel nagyobb város, ahol a jelen és a múlt építészetileg keveredik. Jellegzetes mólója az „Eastbourne Pier” egy hagyományos viktoriánus móló, amelyen különféle modern szórakozási lehetőségek, éttermek és kávézók találhatók.
Fiatalok és idősek egyaránt szívesen töltik itt a szabadidejüket, a mólót pedig egy igazán szép apró kavicsos partszakasz veszi körül, amely általában azért a víz hőmérséklete miatt inkább csak gyönyörködésre mintsem fürdőzésre ad lehetőséget. Ha pedig már a tengerpart közelében járunk, ne hagyjuk ki a fish and chips-et, a street food egyik remekét, amit frissen fogott halakból készítenek.


Ha valaha is vágyat éreztünk, hogy az Üvöltő szelek, vagy a Büszkeség és balítélet című filmek helyszíneihez hasonló tájakon járjunk, akkor mindenképp útba kell ejteni a Rye ékszerdobozától nem messze található Scotney kastélyt. Ez egy tipikus angol nemesi birtok, amit csupa zöld vesz körül, mert egy természetvédelmi terület közepén található és nincs közeli település, ami megzavarná ezt a csendet és nyugalmat.
A kastély belső tereiből sokat megtudhatunk az angol történelemről és a kultúráról, hiszen a tárgyak és az elrendezés a hagyományokat követi, ugyanakkor kint gyönyörködhetünk a vidék szépségében, nyugalmában. Az óriási virágokkal és fákkal teli kert végében egy romantikus várrom is található, amelyet tó vesz körül: filmbe illő a hely szépsége és csodálatos fotókat lehet itt készíteni. Angliában jellemző, hogy a kastélyokban olyan helyi idősebb önkéntesek dolgoznak, akik a szívükön viselik a brit kulturális örökséget. Kedvesek és mindig nyitottak egy kis beszélgetésre, illetve extra információ átadására a helyszínekkel kapcsolatban, így aki nyelvgyakorlás céljából is látogat el az országba, annak nagy élmény lehet a helyiekkel beszélgetni.
Az angol vidékre egyébként is jellemző, hogy nincs túlzsúfolva turistákkal ezért a helyiek szívesen veszik a megkeresést, örülnek és hálásak ha valaki érdeklődő kérdésekkel fordul hozzájuk. Scotney kastélyától fél órás autóútra fekszik a Bateman ház, ami egy hasonló nemesi kúria, és különlegessége, hogy egykoron „A dzsungel könyve” híres írója, Rudyard Kipling lakhelyéül is szolgált.


