NÉPHAGYOMÁNYOK
HÚSVÉT
Szabad-e locsolni?
Szöveg & fotók: Jakatics Róbert
A régmúlt idők élete rengeteg szállal kötődött a természethez. Az akkori emberek munkáját, mindennapját, örömét, bánatát nagyban befolyásolta a természet örök és rendszeres változása. A hidegben és a melegben, a sötétségben és a fényben az élet és a halál párhuzamát vélték, ami a mára átörökített hagyományokban is tükröződik. Most, hogy már a böjti szelek fújnak a kereszténység legfontosabb ünnepe közeleg, amit számos néphagyomány és szokás ölel körbe, hogy a testi-lelki és természeti megújulás még teljesebb legyen.
A húsvét és a hozzá kapcsolódó pünkösd (a szentlélek eljövetele) mozgó ünnepek, minden évben más-más napra esnek. Már a kiszámításuk is a természet ősi ünneplésére utal, csak később esett egybe a keresztény ünneppel. Egy 1582-ből származó egyházi szabályzat kimondta, hogy húsvétnak a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra kell esnie, ami március 22. és április 25. közötti időszakban van. Ezután már könnyen kiszámolható a nagyböjt és a Pünkösd időszaka is. Előbbi 40 nappal előzi meg a húsvétot, a pünkösd pedig 50 nappal követi azt. A húsvét számos eleme régi, pogány hagyományokhoz, szokásokhoz köthető és az idők során egybemosódott a vallási ünneppel. A nagyszombati gyertyagyújtás például a régi tavaszköszöntő tűzgyújtás átörökítése.
A húsvét egybe esik a zsidók Pészáh ünnepével is, de ők nem Jézust, hanem az egyiptomi rabságból való megmenekülésüket ünneplik ekkor.
A húsvétig tartó 40 napos nagyböjt az önmegtartóztatásról, a befelé fordulásról szólt, így készült a hívő ember testileg-lelkileg a nagy ünnepre, mellyel Jézus 40 napos sivatagi böjtjére emlékeztek. Régen ez alatt az időszak alatt minden elcsendesedett, nem báloztak már, nem volt társasági élet és a paraszti étrend is megváltozott, hisz nélkülözte a húsételeket. Húsvétot a böjt utolsó hete, a Nagyhét előzi meg, ami Jézus keresztre feszítéséhez kötődik. A Virágvasárnappal kezdődik, amikor Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk és a vallásukat gyakorlók nálunk barkával mennek a templomba, hogy ott megszenteltessék azt. Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja és aznap a harangok elhallgatnak, vagy ahogy mondjuk, Rómába mennek. Nagypéntek a megfeszítésé, azaz gyásznap, amikor az emberek kimennek a kálváriára és annak minden stációjánál megállva emlékeznek Krisztus utolsó útjára és szenvedéseire. Nagyszombaton van a feltámadás, elindulnak a körmenetek, a templomokban gyertyát gyújtanak és estére visszatérnek a harangok Rómából, vagyis újra megszólalhatnak és ezzel lezárul a nagyböjti időszak.
Nagyszombathoz jellegzetes húsvéti ételek kötődnek: a tojás, a sonka, a bárány és a kalács. Húsvét vasárnapján sokan megnézik a napfelkeltét majd hagyományosan bárányhúst fogyasztanak. A bárányhús az áldozati bárányságot, Jézus halálát szimbolizálja, hiszen őt az Isten bárányának is hívjuk.
A húsvét ünnep világszerte jellegzetes jelképe a hímes tojás és a nyúl. De hogy lehet az, hogy a nyúl „tojja” a tojást? Amíg még nem volt keresztény vallás, addig ezen a napon a pogány Ostra istennő ünnepét ülték, aki az újjászületés, a termékenység istennője. Nevét a germán nyelvek a mai napig őrzik: németül Ostern, angolul Easter. Néhai hívői az istennőt tavaszi virágokkal, zöld indákkal, tojásokkal a kezében, lábánál nyulakkal és körülötte repkedő madarakkal ábrázolták. A legenda szerint Ostrának volt egy különleges madara, amely színes tojásokat tojt. Az istennő egy napon a madarat a gyermekek szórakoztatására nyúllá változtatta és a húsvéti nyulak (németül Osterhase) azóta legnagyobb örömünkre színes tojásokat tojnak.
A tojás az élet jelképe és a hímes tojásnak különleges varázserőt tulajdonítottak eleink. A festését a Kárpát-medencében egészen az avarokig tudjuk visszavezetni, de ismerték a régi Kínában, vagy az ókori Rómában is A hímes tojás készítése tájegységenként más-és más, de a festés, vagy „írás” napja hagyományosan Nagypéntek. Festéknek hajdanán kizárólag természetes anyagokat használtak: a csalánlevélből lett a zöld szín, lilára a cékla leve fogott, a sárgát a pitypang gyökere adta, a barna a dió burkából ázott ki. Más módszer szerint zsenge növények leveleit tapasztották rá a héjra és úgy festették meg, hogy aztán a leveleket eltávolítva ott maradjon a lenyomatuk. Ha a levelek helyett hagyma héjakat teszünk a tojásra, szép márványozott lesz a végeredmény. Máshol befestik előbb egyszínűre a tojást és úgy karcolnak mintákat bele. Kétségtelenül azok a legszebb tojások, amelyekre különféle eljárással mintát festenek viasszal, speciális írókkal. A hagyományaikat máig is őrző tájegységeinken gyönyörű darabokkal találkozhatunk. Érdemes ezekben a hetekben ellátogatni pl. a Sárközbe, de Kemenesalja, vagy Észak-Magyarország sem marad szégyenben remek mívű tojásaival. Az ország számos pontján találunk szép gyűjteményeket, tojásmúzeum is akad néhány, sőt fesztiválja is van a tojásfestészetnek, ahol a lelkes versenyzők nemzetközi szinten mérettetnek meg.
Nem szabad kihagyni a felsorolásból a patkolókat sem, akik boszorkányos ügyességgel patkolják meg a tojásokat.
Régi húsvéti szokásunk a locsolkodás, amely az emberiséggel egyidős termékenységi kultusszal van kapcsolatban. Húsvét hétfőn a legények vízzel locsolják meg a lányokat. Hívták ezt vízbevető, vízbehányó hétfőnek is, mert valaha a lányokat gyakran az itató vályúba dobták, vagy vödörszám öntötték nyakukba a vizet. Hálából a lányok a nagypénteken megfestett tojásokkal jutalmazzák a locsolókat, de ezért a legényeknek még egy versikét is el kell szavalni.
Egyes vidékeken szokás volt még a vesszőzés is, amikor is fűzfavesszőből vékony korbácsot fontak és azzal paskolták meg a legények a lányokat, akik aztán szalagot kötöttek a korbácsra és a fiúkat borral vendégelték meg.
Húsvétkor és előtte is érdemes az országot járni, hisz városokban, falvakban, skanzenekben és a hagyományokat őrző vidékeken számtalan program teheti még emlékezetessé ezt a szép tavaszi ünnepet.