KIS KARÁCSONY-
NAGY KARÁCSONY
Szöveg: Jakatics Róbert
Minthogy belépünk lassan az év végi nagy ünnepek előcsarnokába és nemsokára elkezdődik az ádventi időszak is, az év 11 zajos hónapját hagyjuk kívül, lármázzanak csak magukban és maguknak. Pihenjünk meg kicsit és sétáljuk körbe a sok jeles ünnepnapot, hagyományokat, népszokásokat.
A karácsonyt megelőző ádventi, majd az azt követő lezáró időszak alapvetően keresztény ünnepkör, melyet ősi pogány elemek szőnek át, egészítenek ki.
Ádvent a Húsvéthoz és a Pünkösdhöz hasonlóan mozgó ünnep, annak ellenére, hogy a karácsonynak fix helye van a naptárban. A hagyomány így mondta ki: az András napjához legközelebb eső vasárnap (még ha előtte van is) és Krisztus születésének napja, december 25. közé eső négyhetes szent idő az ádvent. Neve a latinból származik és megérkezést, eljövetelt jelent, amely Jézus megszületésének, eljövetelének a várakozásában telik. Az ádventi időszak eredetileg a vízkereszt előtti három hetet jelentette, majd a Kr.u. 5. században került karácsony elé négyhetes formában.
Az Ádvent egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti, négy vasárnapot tartalmaz, melyek jelképeként négy gyertyával ádventi koszorút készítünk. A koszorú hagyománya ősi időket idéz, valahonnan a Keleti-tenger vidékéről származik és a téli napforduló egykori szokásaival hozható kapcsolatba. A gyertyákat Ádvent vasárnapjain gyújtjuk meg, mindig eggyel többet, az így növekvő fény Krisztust jelképezi, kinek az eljövetelét várjuk. A valódi ádventi koszorú készítése a 19. században jött igazán divatba, eredetileg 24 gyertya volt rajta, majd a számuk négyre egyszerűsödött.
December elején két asszony-ünnep is van, az első 4-én Szent Borbála napja, aki a bányászok, kohászok, tüzérek, harangöntők védőszentje. A második december 13-án, az ismert Luca-nap. A néphagyományokat illetően ez a nap az egyik leggazdagabb, számos szokást, rítust ismerünk hozzá. Eleink úgy gondolták, hogy ilyenkor különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni, szokták gonoszjáró napnak is nevezni. Egyes helyeken ezért fokhagymával rajzoltak keresztet az ólakra, az állatok fejére és a jó gazda is bekapott pár gerezdet. Máig fönnmaradt a „Luca-széke” készítés hagyománya. Ezt a varázserejű bútort tizenhárom féle fából készítették tizenhárom napon át, hogy karácsonyra elkészüljön. Innen ered a mondásunk is „Lassan készül, mint a Luca széke”. Készítője a karácsonyi éjféli misén a székre felállva felismerhette a falu boszorkányát, aki mások számára láthatatlan volt. Ezt követően a széket el kellett égetni, nehogy rontást hozzon a házra.
A két asszonyünnep között van Szent Miklós napja, közismerten Mikulás napja, melyen a hívők a szentéletű Miklós püspökre és cselekedeteire emlékeznek. Nem úgy a gyerekeknek, kiknek ez inkább édesség és kisebb ajándék-kapó ünnep. A püspök nevéből magyarított Mikulást az európai népeknél kezdetben ősz szakállú, hosszú köpenyt viselő aggastyánként ábrázolták. Szent Miklós ünnepe Amerikában a 19. században keveredett össze a karácsony ünnepével, ekkor vált Karácsony Apóvá, aki rénszarvas szánon járja a világot, a finnek szerint egyenesen Lappföldről érkezik.
Ahogy haladunk előre a naptárban, elérjük a téli napfordulót, december 21-t, amely után december 25-én van a csillagászati újév kezdete, amit már az ókori naptárkészítők is az év kezdetének tartottak. Akkoriban az emberek élete a napévekhez igazodott, ezért a Napot istenként tisztelték, az óperzsa birodalomban Mithrásznak nevezték és december 25-én ünnepelték a születésnapját. Ez a kultusz elterjedt a Földközi-tenger vidékén és úgy tartotta hagyományuk, hogy a Napisten barlangban, vagy istállóban született és pásztorok vették körül. A Mithrász kultusz oly erős volt, hogy a keresztény egyház Kr.u. 354-ben erre a napra tette a karácsony ünnepét, Krisztus születésnapját. Jézus és Mithrász néhány tulajdonsága, életük néhány eseménye között hasonlóság fedezhető fel.
December 24-én a templomok harangjai éjféli misére szólítják a híveket, amivel kezdetét veszi Jézus születésének ünnepsorozata. E nap estéjét Szentestének hívjuk, ami polgári világunkban a karácsony legfényesebb pontja, ajándékokkal kedveskedünk, lehetőség szerint mindenki szerettei körében tölti az estét és a következő napokat. Az ünnep leglátványosabb dísze a karácsonyfa, mely fényével, illatával, méltóságával uralja és beragyogja a lakást.
A karácsonyfa ősi jelkép, mely életfát, díszeivel termékenységet, a természet megújulását szimbolizálja és a későbbi korokban fokozatosan ötvöződött bibliai elemekkel, keresztény szokásokkal. Elődei még csak különféle faágak voltak, melyeket gerendára, vagy szobasarokba függesztettek, dióval, almával, mogyoróval díszítették.
A karácsonyfa állítás hagyománya európai eredetű. Mivel Szenteste napja egyúttal Ádám-Éva napja is, ezért egyes német nyelvterületeken a paradicsom fájának is nevezték, ezért érthető, hogy az első díszek között megtalálható volt az alma is, a papírcsíkok a kígyót jelképezték. A fa fajtájának kiválasztása az északi népektől ered, akik a fenyőben, örökzöldjében az élet folytonosságát, az élet halál fölötti győzelmét, a természet téli tetszhalálát követő kikelet szimbólumát látták. Ez a szokás hozzánk német és osztrák közvetítéssel került, kezdetben csak főúri kiváltság volt, később meggyökeresedett a polgárság, majd a szegényebb rétegek köreiben is.
A fa díszítésének története is nagy változásokon ment át. Régen már jóval karácsony előtt elkezdték készíteni a díszítésre szánt mézeskalács figurákat, édességeket, a gyertyákat házilag öntötték, színes papírokba diót, mogyorót csomagoltak.
Sajnos kihalóban lévő, régi hagyomány karácsonykor a betlehemezés, mely egy dramatikus játék, amit többnyire templomokban, vagy azok előtt adtak elő. Ez a játék Jézus születésének fontosabb epizódjait adja elő a Bibliában leírtaknak megfelelően. Ez később elszakadt a templomoktól és számos változatában népszokásként élt tovább. Napjainkban kétféle betlehemező szokás ismeretes: az egyikben élő személyekkel, a másikban bábokkal játszák el a bibliai történetet. Mindkét módon azonosak a szereplők: Mária, Jézus, József, pásztorok, angyalok, Háromkirályok. A betlehemezés fontos kelléke a kis fatemplom, melynek belsejét az iménti szereplők népesítik be, bárányokkal, jászollal és az elmaradhatatlan betlehemi csillaggal kiegészítve.
Karácsony után december 28-án tartjuk az Aprószentek napját. Ekkor a fiú kisdedekre emlékezünk, akiket Krisztus születésekor öletett meg Heródes. Népszokás ilyenkor a vesszőzés, melynek során a fiúk hajló ágakkal a lányokat megpaskolták. Ezzel a szokással azt akarják kifejezni, hogy Betlehemben csak a fiúkat ölték meg, ezért most a lányoknak kell szenvedniük.
A polgári év utolsó napja, Szent Szilveszter pápa ünnepe, estéjén óévi hálaadást tartanak a templomokban. A szilveszteri és újévi szokások és hiedelmek célja, hogy a rákövetkező egész évben biztosítsa az emberek egészségét, jólétét, szerencséjét, bő termést, szapora nyájat, gazdaságot hozzon.
Január 1-ét korábban kiskarácsonynak, vagy karácsony nyolcadának, vagy Jézus névadásának is hívták, mára azonban már csak Újévként emlegetjük. Krisztust a zsidó hagyományoknak megfelelően világrajövetele utáni nyolcadik napon körülmetélték és névadására is ekkor került sor.