
Kütyük a küllők között
Tóth László írása
Hasznosak számunkra az úton? Szükségünk van rájuk? Biztonságot nyújtanak?
Örök kérdések és megnyugtató válaszok egy műszaki ember tollából.

Szerzőnk a nyeregben
Amikor kütyükről beszélünk, mai fejjel már egyből azokra a kiegészítőkre gondolunk, amelyek elektronikusak, összeköthetők egymással, vagy okostelefonunkkal, és menet teljesítményünket, vagy a bejárt utat tudjuk akár kiértékelni segítségükkel. Ennél azért sokkal nagyobb világba csöppenünk, amikor arról beszélünk, hogy milyen kiegészítőt, kütyüt szeretnék kétkerekű paripánk fejlesztésére, vagy kerékpárunk kényelmesebbé, biztonságosabbá tételére.
Gyakorlatias emberként személy szerint azokat a kiegészítőket részesítem előnyben, amelyek hasznosak tudnak lenni a biciklis közlekedés során. Ilyen lehet például egy üléscsőbe csúsztatható pumpa. Nyilvánvaló előnye, hogy kicsi, a bringa “testében” is elfér, ebből fakadóan ultrakönnyű. Ellenben a kis mérete miatt sokat kell izmolni vele a kis lökettérfogata miatt - még egy virsligumi esetében is. Ide kapcsolódik a defekt kezelés két egymást nem kizáró kelléke, a foltozószett, illetve a slime. Utóbbi egy nyúlós, folyékony anyag, ami egy kerékpárszelepre illeszkedő flakonba van töltve. Levegővel érintkezve megszilárdul és betömi a gumiban a lyukakat. Gyors megoldás, azonban a szelepet idővel eltömítheti, és dobhatjuk ki az egészet.
Egy másik rendkívül célszerű kiegészítő az agydinamó, ennek vannak különböző teljesítményű fajtái, a legáltalánosabb a 6 V feszültségű, 3 W leadására képes kivitel. Elsősorban az első-hátsó világítás megtáplálásáért felel, de az izomerőnket, vagy a lejtők adta lendületünket képes kisebb energiaigényű kütyüinkbe fordítani. Hasonló elven működnek a kerékforulatot felhasználó powerbank akkupakkok, amelyek szabványos USB csatlakozón tudják tölteni okostelefonunkat, hordozható boomboxunkat, vagy ha olyan, akkor akár a kis „szappanos doboz” méretű digitális fényképezőnket is.
Látni is, nem csak látszódni!
A legtöbb olcsó LED-es kerékpárlámpa csak arra elég, hogy a jogszabályoknak eleget tegyenek, egy halványan pislákoló első fehér és egy hátsó piros fényforrással nem jutunk messzire, legfeljebb egy árokba, ha nem látjuk meg naplemente után a kivilágítatlan terepen. Ha jobban körülnézünk a piacon, akkor igen komoly fényteljesítményű lámpákat tudunk beszerezni egész potom árakon. Ezekből is sokféle kivitel létezik, a legpraktikusabbnak mégis a külső akkupakkal csatlakozókat mondanám; a lámpa maga különálló elemként foglalhat helyet a kormányrúdon vagy az első vázcsőre fogatva, az energiaellátás pedig máshol kerülhet elhelyezésre a vázon, vagy táskában. Ugyan az össze-vissza menő kábelezés nem kifejezetten esztétikus, de hosszú távon kifizetődőbb csak a szabványos akkukat cserélgetni, mint egy komplett integrált tápellátású kütyüt.
Táskák, szütyők és tárolók.
Ha csak a sarki boltba megyünk az alapélelmiszerekért, vagy a munkába ingázunk nap mint nap, esetleg túrázni megyünk, valamilyen nagyobb táskára szükség van a holmik szállítására. A hátizsák rövidtávon még elviselhető lehet, de hosszútávon kifejezetten kényelmetlen tud lenni. A lengedező szatyor a kormányon pedig egyenesen veszélyes. Érdemes egy praktikus méretű és kialakítású kerékpáros táskán elgondolkodni, amit nem a hátunkon szeretnénk hordani, hanem a csomagtartóra lehet felcsúsztatni, átvetni, felcsatolni vagy szimplán felpattintani.
Telefontartóból inkább a vázra erősített, a készüléket magában foglaló fajtát preferálom, szemben a kormányra szerelt, oldalról ráfogós könnyebb kivitellel szemben, egyszerűen a biztonság miatt.
Az általános szerszámkészlet (villás- és imbuszkulcs vagy multiszerszám, foltozó szett) egy kisebb váztáskában az első vázháromszögben vagy a nyeregtáskában az ülés alatt is megfér. A nagy túrázóknak nem kell bemutatni az első villára szerelhető csomagtartót és a táskák vízálló huzatjait sem. Hedonista életvitelű bringásoknak elérhető a borosüveg hordozó, vagy sörösrekesz a felső vázcsőre.



Vízállóság.
Hollandiában láttam először: létezik olyan esőkabát, amit kerékpáros közlekedők viselhetnek; formavilága olyan, hogy fedi az előre kinyújtott karokat és kézfejeket, valamennyire előre lelóg hogy a szemből beverő esőt is felfogja, illetve hátul is pont annyira lelóg, hogy a kerék még ne kapja be. Ma már itthon is kapható.
Figyelem, mélyvíz! Mielőtt olyan kütyüt vennénk, amit okostelefonunkkal kötnénk össze (vezeték nélkül elsősorban), érdemes utánajárni, milyen kommunikációs formákat támogat készülékünk. A leginkább elterjedt szabvány az ANT+ hálózati protokoll, ami az egymáshoz közeli eszközöket köti össze. Ilyen eszköz lehet a pulzusmérő, pedálfordulatmérő, kerékpár komputer, sebességmérő, pedálerő mérő, ide vonatkozóan a teljesség igénye nélkül. Ezek a céleszközök általában támogatják vagy a fentebb említett átviteli szabványt, vagy a BLE szabványt, ami alapjaiban másképp köti össze vezeték nélkül az eszközöket, de a célnak mindenképpen megfelelően. Ha az okostelefonunk mégsem támogatná valamelyik fentebbi adatátvitelt, nem kell csüggednünk, mert kapható a piacon megfelelő adapter, amely USB csatlakozón keresztül pótolja az iménti hiányosságokat.
Olcsó húsnak híg a leve: az áruházláncok is árulnak szezonálisan saját márkás kütyüket, kiegészítőket, azonban mindenképpen érdemes utánaolvasni egy-egy terméknek, milyenek a vásárlói visszajelzések, mert lehet valami szép és új, ha rövid idő után felmondja a szolgálatot, még rendeltetésszerű használat mellett is. A vásárlási blokk megtartásának fontosságáról pedig nem lehet elégszer beszélni.