VÁROSLÁTOGATÁSOK A GENFI-TÓ MENTÉN
Szöveg és fotók: Jakatics Róbert
Megpörgettem a földgömböt és néztem, ahogy forog láthatatlan tengelye körül. Ez így is van tudományos értelemben, de némely szempontból van egy kis európai ország, amelyik magáénak tudhatja glóbuszunk egyik-másik jelképes tengelyét. Svájcban járunk a csokoládé, a sajt, az órák és persze még sok minden más hazájában, de legtöbben ezzel a hárommal jellemzik. Ezúttal egyik legismertebb régiójába, a Genfi-tóhoz látogatunk.
Úticéljaink Genf, Lausanne és Chillon, hogy beleszagolhassunk a nagy nemzetközi diplomácia, majd a sport világfővárosának és végül egy történelemmel átitatott romantikus vár levegőjébe.
A Genfi-tó (franciául Lac Léman) a mi Balatonunk után Közép-Európa második legnagyobb édesvizű tava, nagyob része Svájchoz, kisebbik fele Franciaországhoz tartozik. A svájci szakaszán három kanton osztozik. A tó legfontosabb vízszállítója a keleti partjával szomszédos Wallis kanton magas hegyeiben eredő Rhone folyó, amely átfolyik a tavon és a kifli alakú tó dél-nyugati csücskén, Genfnél hagyja el azt, hogy délnek vegye az irányt és végighömpölyögjön Dél-Franciaországon, majd Marseille közelében egy hatalmas deltában eltűnjön a Földközi tengerben. A tó partán híres üdülő-és nyaraló városok fekszenek, de találunk itt szőlőtermő régiót is a környező lankásabb régióban.
Genf
Németül Genf, franciául Genève, olaszul Ginevra névre hallgat, mi magunk is a németes írásmódot és kiejtést vettük át. A város a Genfi-tó (Léman-tó) dél-keleti csücskénél fekszik. A tavon átfolyik az Alpokban eredő Rhône folyó, melynek kifolyása kettészeli a várost, majd átkacskaringózik Dél-Franciaországon, hogy aztán elvigye édes vízét a Földközi tengerbe. A tó a mi Balatonunk után Európa második legnagyobb területű édesvizű tava, melyen Svájc és Franciaország osztozik. A svájci oldal nagyobb városai Genf, Vevey, Lausanne és Montreux. Utóbbi kettő között találjuk a lavaux-i szőlőtermő régiót, mely világörökségi helyszín. Az amúgy pozsonyi kiflire emlékeztető tó békésen terül el a nagy hegyek között, fehér porcukrát rájuk szórta, hogy legyen sipkájuk, partja mentén édes szőlőt termel, hátán hajókat visz és az itt élőknek fontos lételeme lett évezredek óta.
Genf az ókorban a kelta allobrog törzs megerősített városa volt és akkor még Genava névre hallgatott. A gall háborúk idején maga Julius Caesar is eljutott e vidékre, aztán a római uralmat elsöpörte a népvándorlás. Volt aztán a burgundiak fővárosa is, rá száz évre a frank birodalomban találja már magát. A térség gyakorlatilag a német, osztrák, olasz és francia érdekzónák találkozási pontja volt hosszú évszázadokon keresztül. A várost sokáig a püspökök uralták, de aztán a polgárság elégedetlenségében jó táptalajra talált a reformáció. Kálvin János 1536-ban járt először a városban, aztán néhány év múlva újra visszatért, hogy munkásságán keresztül a város és az ő nevét már csak együtt emlegesse az utókor. Létre hozta a svájci reformáció sikeres ágát és világszerte ma is ez alapján működnek a református egyházak. Utoljára még a jakobinus diktatúra ültette rá a városban egy idegen hatalom mumusát, aztán a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus idején Genf csatlakozott a Svájci Államszövetséghez, melynek semlegességét a nagyhatalmak azóta is garantálják.
Az Első Világháború után Svájc semlegességének köszönhetően itt működött az ENSZ elődjének tekintett Népszövetség 1939-ig. A második világégést követően számos ENSZ és egyéb nemzetközi szervezet székhelye lett Genf.
Semlegességük ellenére tudták, hogy Svájc Európa legmilitánsabb országa? Ha kell, 12 óra alatt másfél millió embert tud mozgósítani. Remélem ez örökre csak egy hümmögni való adat marad.
Történt valamikor 1839-ben, hogy két lengyel emigráns, egy bizonyos Antoine Norbert de Patek és Francois Czapek Genfben céget alapítottak „Patek, Czapek & Cie” néven óragyártásra. Később Czapek elhagyta a céget és a briliáns konstruktőr Adrien Philippe társult, be a helyére, hogy aztán számtalan szabadalmával, rendkívül magas szintű minőségével, eleganciájával a mai napig a karórák egyik „high end” márkája legyen Patek Philippe néven. Történetük nem szokatlan, hisz a svájciak úgy gyártották az órát, mint ahogy mi főztük a pálinkát.
Genf lett a svájci óragyártás egyik központja, hogy további itteni világmárkákat említsek: Cartier, Vacheron Constantin, Jaeger-Le Coultre, Lange & Söhne, Girard-Perregaux. Közülük a Patek Philippe cég azzal is kitűnik, hogy Óramúzeumot tart fenn a Rue des Vieux-Grenadiers 7. szám alatt. Ha kicsinyke remekműveket szeretnének látni, feltétlen jöjjenek el erre a címre, hogy egy kis időt szakítsanak az „időre”.
Több híres ember származik óraművesek családjából, az egyik ilyen Louis Chevrolet a legendás autómárka atyja is egy órásmester fiaként látta meg a napvilágot. A közelmúltban a nevével márkajelzett új karóra jelent meg a piacon.
De van ám itt más híresség is! A város szülötte Jean-Jacques Rousseau, kinek apja szintén órásmester volt. Szülőháza az óvárosban található.
A kivételt a sorban egy másik híresség jelenti, kinek apja nem volt órásmester, de azért még itt született. Henri Dunant-ról van szó, a Vöröskereszt megalapítója ő.
Persze más műszaki területen sem idegen ezen a vidéken a precíziós gyártás, vagy éppen a kutatómunka. Azt hiszem mindenki olvasott, vagy hallott a közelmúltban az Európai Részecskekutató Központban zajló szenzációs kísérletekről. A laboratórium Genf közelében található nem messze a francia határtól, hátterében a földtörténeti múltra utaló nevű Jura-hegységgel.
Nézzünk körül, mivel vár minket turistákat Svájc második legnagyobb városa.
Találunk itt óvárosi nyüzsgő utcákat, csendes tóparti sétányt, elegáns üzleteket, rakpartokat, a város körül gyönyörű természetet, hatalmas hegyeket és bárhonnan nézzük, reggel, délben, este, gyönyörű panorámát.
Ha a tó felől közelítjük meg valamilyen vízi járművel, jobb kéz felől a Jura-hegység, bal kéz felől a Seléve meredek sziklái zárják a láthatárt, mögöttük meg valahol messze a Mont Blanc tornyosodik. A hegyek, mint óvó tenyerek fogják közre az itt már egyre szűkülő tavat és a várost. Már messziről látszik a város jelképévé vált hatalmas 140 méter magas vízsugár „obeliszk”, a Jet d’Eau, mely annak idején a vízművek egy egyszerű biztonsági szelepe volt, de már több, mint száz éve turisztikai látványossággá és a város jelképévé vált.
Ha kikötünk valahol a túlsó rakparton, egy szépen parkosított kiszögellésében már is ismerőssel találkozunk: Erzsébet (Sissi) királynénk karcsú szobra áll ott, fején díszes kalapja, vállán pelerinje, kezében kedves legyezője. Itt történt 123 éve, hogy korának legszebb királynéja a genfi kikötőbe igyekezett, mikor egy olasz anarchista leszúrta.
Az Angolkertben (Jardin Anglais) kellemes sétát tehetünk és végtére is Genfben járunk, mi mást találjunk ott mit egy hatalmas virágórát, melynek mutatója a világon a legnagyobb.
Ha ismét lélegzetelállító panorámára vágyunk, sétáljunk föl a Szent Péter székesegyházhoz. A szembejövő fényképező turisták lihegéséből tudom, hogy ők már túl vannak a 157 lépcsőfokon. Tornyában zeng ékes hangján Clémence, a harangok királynője, amely a maga 6 tonnájával ha megszólal, hát francia honban is hallják minden bizonnyal, immáron 600 éve.
Innen kis sétával elérjük a Place Neuve-t, mely Genf kulturális közepe. Itt találjuk az Operát, a Rath Múzeumot, a Konzervatóriumot. No és ha tér, akkor nem maradhat szobor nélkül, jelen esetben Dufour tábornok tesz ennek eleget lovával együtt.
A tér folytatásaként, de már szépen parkosított környezetben áll a Reformáció Fala, emléket állítva Kálvin Jánosnak és társainak, kikkel elindították a reformációt. Nekünk magyaroknak megint csak dobbanhat egyet a szívünk, mert az emlékművön megtaláljuk Bocskai István, erdélyi fejedelem szobrát is, kinek jelentős szerepe volt a magyarországi, erdélyi reformáció elterjedésében. Ellenben hiányolhatjuk Luther Mártont, de róla meg tudni kell, hogy Kálvin több tézisben nem értett vele egyet.
Körbejártuk a várost és környékét, szépen, az óramutató járásának megfelelően mentünk. Az órák egyik fellegvárában nem is tehettük volna másként. A város is olyan, mint egy automata óra, sose kell felhúzni, a nyüzsgéstől mindig mozgásban marad.
Lausanne
Mi kellett az embereknek ahhoz réges-régen, hogy szívesen letelepedjenek valahol? Nos ivóvíz, halat adó álló, vagy folyóvíz, barátságos éghajlat, ami bőséges legelőkkel, vagy jól termőfölddel táplál embert és jószágot. A kifli formájú Genfi-tó legészakibb pontján fekvő Lausanne ezekből mindből adott anno az első keltáknak, majd később a helyükre érkező rómaiak is ezért szerették ezt a vidéket. Utóbbiak keresztelték el Lousanna-nak, amiből a mai név kicsiszolódott.
A Genfi-tó északi partján fekvő Lausanne Waadt (Vaud) kanton székhelye, népességét tekintve Svájc negyedik legynagyobb városa a maga kb. 140 ezer lakosával. Tekintve, hogy a tó lankásabb oldalán vagyunk, az ókori, a középkori terebélyesedés a magasabb pontokon kezdődött el és úgy haladt lefelé egészen a tó partjáig. Ennek köszönhetően Lausanne szinte minden pontjáról gyönyörű látkép tárul elénk: alattunk a város, előtte a nagy tó, a tó mögött meg lélegzetelállító díszletként – immáron a francia oldalon – hatalmas hegyek tornyosulnak. Ha avalaki ennél pompásabb látnivalóra vágyik, akkor az még nem volt Lausanne-ban!
A város régi központjában található Európa talán egyik legszebb gótikus épülete, a Notre Dame katedrális, amit egy sziklapadra építettek, ettől a tövében állva szinte egekbe nyúlónak érezzük tornyait. A környéken a középkori 13-15. század épületei köszönnek vissza, amik ódon hangulatukkal egy egészen más korba repítik vissza az idelátogatókat. Ahogy lefele haladunk a tó partjához sorra találkozunk a 19. század villáival, kaszinóival, palotáival, amik már az előző századforduló, a Belle epoque korszakának világába repítenek.
Talán e klímának, talán e panorámának, meg talán úgy egészében Svájcnak (is) köszönhetően a város és környéke számos multinacionális cég központja, de ami a turistáknak még kézenfoghatóbb, megannyi híresség lakott itt. Csak hogy néhányat említsünk, akiket itt fogott a város szolid eleganciája: Liz Taylos, Julie Andrews, Michael Schumacher.
Nem szabad említés nélkül hagyni, hogy Lausanne közel egy évszázada fokozatosan az olimpizmus, azaz a nemzetközi olimpiai mozgalom központjává, mitöbb székhelyévé nőtte ki magát. Ehhez természetesen kellett anno az újkori olimpiai játékok megálmodójának, elindítójának, Pierre de Coubertinnenek a személyisége, elszántsága, kitartása. Munkásságának köszönhetően nem csak hogy újra kezdődtek az ötkarikás játékok, hanem kialakultak velük a nemzetek közötti és feletti egészséges sprotbéli versengések és megmérettetések nemzetközi és békés keretei. Ezek a játékok az egyes sportágak máig meghatározó mérföldkövei és az itt elért eredmények egyéni sportolónak, nemzeti válogatottnak kitüntetést, rangot, megbecsülést ad.
Időközben Lausanne-ban egy nagyon népszerű Olimpiai Múzeumot is létrehoztak, amibe százezrek látogattak el minden évben. Olimpiai siekreinknek köszönhetően számos magyar sportoló nevével találkozhatunk itt mi is. A múzeumhoz vezető lépcsők mentén a kertben olimpiai sportágakhoz kapcsolódó szobrok kaptak helyet, köztük egy kerékpáros hármas csapat, akiknek a kerekei az olimpiai ötkarikát szimbolizálják. Mihály Gábor szobrász tervezte, amit a Magyar Olimpiai Bizottság ajándékozott Lausanne-nak és a múzeumnak.
Chillon
Ha valaki tornyokkal megtüzdelt, gyilokjárókkal és pártázatokkal csipkézett, szépen épen maradt várat keres Svájcban, az feltétlen jöjjön el a Genfi-tó keleti szegletébe, hogy Chillon falaiban gyönyörködjék. Bár eltörpül előttük, de mégis délcegen áll a környező hatalmas hegyek lábánál és büszkén vigyázza a mellette elhaladó évszázados kereskedelmi utat. A tószéli sziklapadra épült romantikus vár nappal rigók kórusától kisérve illegeti magát a víz tükrében. Bizton tudom, hogy holdvilágnál pedig a tó tündéreinek mesél frankföldi testvéreitől hallott történeteket lovagokról, hősökről, sárkányokról, a nem is oly messze eredő Rajnáról és annak titokzatos kincséről. Aki meglátja Chillon várát a cserepes sipkáival, lett légyen bármilyen napszak, rögtön megérti, hogy miről beszélek.
A várba egészen a XVIII. századig egy fahídon lehetett bejutni, amit aztán egy állandó fahíd váltott fel. Még, ha nehéz is elképzelni, de Chillon falai 25 épületet rejtenek, ezek három udvar köré csoportosulnak. Minden udvarnak más volt a feladata és rangja: az első valaha nagy élet zajlott, a második a várgondnoké volt, míg a harmadikba kizárólag a néhai birtokosai, a Savoyaiak és azok kísérete léphetett be. Az épületeket egy kettős falrendszer védi, a várban négy díszterem van, amelyek ablakaiból gyönyörű kilátás nyílik a tóra és a hegyekre. Ezekben valaha nagy ünnepségeket rendeztek és a ma is látható tárlóikban egykori óntányérok és serlegek, a falak mentén nehéz középkori bútorok láthatók ma is. Falaikat a környék egykori nemeseinek címerei díszítik. A vár kápolnája a kanton azon ritka szentélyei közé tartozik, amelyek túlélték a reformáció csetepatéit és megmaradhattak régi szépségükben.
Míg a tó felőli oldalon hercegi lakosztály és termek vannak, addig a hegy felőli oldalt az őrtornyok, erős falak és védművek uralják, mert egy időben itt halad el az egyik legfontosabb kereskedelmi út. A vár föld alatti kamrái évszázadokon keresztül börtönként szolgáltak.
Ha Chillon várának történetéről beszélnek, akkor azt három fő korszakra szokták osztani. Az első a Savoya-korszak volt a XII-XVI.században. Első írásos említése 1150-ből származik, ekkor már Savoya birtok volt. A következő évszázadban a savoyaiak meghódították Waadt jelentős részét, hatalmas területeket uraltak, amelyeken két fontos hágó és az azokon átvezető kereskedelmi útvonalak voltak. Itt vált jelentőssé Chillon szerepe az adó-és vámszedéssel. A XIV.-és a XV. Században megerősítették a várat félkör alakú tornyokkal, lőrésekkel.
A második a Berni-korszak volt XVI.századtól a XVIII.század végéig tartott. Történt ugyanis, hogy Savoya hercege Genfet akarta elfoglalni, de az szövetségesével, Bernnel legyőzte a herceget olyannyira, hogy Bernnek még ebben az évben sikerült elfoglalnia teljes Waadt, vele Chillont is.
A vár harmadik korszaka a Waadt, ugyanis 1798-ban waadt-i hazafiak elfoglalták Chillont. Ekkortól a várnak voltak nehéz percei, mert a XIX. század közepén volt börtön és hadianyag raktár is, aztán később le akarták bontani, hogy köveit vasútépítésre használják, de végül is a romantika és egy harcias képviselő mentette meg. A romantika időszaka ugynais rajongott a középkorért, Chillon népszerű lett, írók, költők, művészek zarándokoltak el falai közé, irodalmi és festészeti műveknek volt megihletője. Máig kedvelt kirándulóhely és azt gondolom, hogy fahídján nem jött ki még elégedetlen, vagy csalódott turista.
