top of page

hotel & wellness

Lenti gyógyító ereje

Szöveg:  Jakatics Róbert
Spa Pool

A nyavalyák, betegségek egyidősek velünk, az emberiséggel és a mai modern világban nem hogy fogynának, inkább egyre több van belőlük. Évezredek óta vágyjuk a gyógyulást testileg, lelkileg és ezért készek is vagyunk sokat tenni, ha kell sokat menni, akár messze földre is. Az ország egyik távoli szegletét kerestük fel, ahol a termál élvezetek mellett egy különös jelenség varázsolja el a modern zarándokokat.

 

Egyes feltételezések szerint az emberi test és a Föld között párhuzamok fedezhetők fel. Testünknek, csakúgy mint bolygónknak kétharmada víz. Szervezetünk ilyen-olyan mértékben tartalmazza a Földön található  ásványokat és fémeket. Egyes népek a Földet anyának nevezik és valóban, testünk összetétele is hasonlít földanyánkra. Talán a Biblia is erről beszél, mikor azt mondja, hogy „porból lettél, porrá válsz” ? Hol is kezdjük?

 

Ha megvizsgáljuk bolygónkat, akkor a felületét beborító földkéreg arányaiban nem vastagabb, mint egy alma héja, ami a mélytengerek fenekén a legvékonyabb, a szárazföldön a legvastagabb, néhol 64 km. Tudvalevő, hogy Magyarországon a sajátságos geológiai adottságokból következően ez az érték átlagosan 25 km, azaz kevesebb, mint fele olyan vastag, mint a kontinensek más pontjain.  Ebből adódóan nálunk a Föld mélyéről induló földsugárzások intenzívebb hatásúak, mint planétánk egyéb helyein. Ehhez párosul még a komoly termálvíz kincsünk, ami az egész országban jelen van. Geológusok szokták azt a hasonlatot használni, hogy a Kárpát-medence gyakorlatilag egy termál tengeren úszik.

 

A földsugárzások egyik fajtája és jelensége a Szent György vonalak (Kínában „sárkányösvényeknek” hívják), amik behálózzák bolygónkat és a különféle földsugárzások közül ezek jótékony hatásúak. Magyarországon ez a háló az imént említett okok miatt sűrűbb, mint máshol általában. A földsugárzások a Föld és az Univerzum közötti kommunikáció kifejezői. A Szent György vonalakon tartózkodni azt jelenti, hogy feltöltődünk jótékony, gyógyító energiával, harmonikusabbá válik testünk, lelkünk, könnyebben juthatunk általa meditatív állapotba – ha kell. Úgy tartják, hogy ezeken a helyeken könnyebben befogadjuk az univerzum hullámait. Ezért a Szent György vonalak kereszteződéseiben mindig találunk – nem véletlenül - régi, nem egyszer ősi szakrális, vallási helyeket, mint például Stonehenge, Lourdes, Fatima, Machu Picchu, a Pálos-kolostorok, Árpád-kori templomaink. Lakni, vagy pár óránál többet eltölteni ezeken a helyeken nem egészséges, mert a túl sok energiát testünk nem képes kezelni és ha túlzásba visszük az „energia zuhanyt”, az már káros is tud lenni. A régi Kínában császári rendelet tiltotta lakóházak építését a Sárkányösvényeken.

Radiesztétáink dupla Szent György vonal kereszteződéseket találtak a Majki Remeteség mellett az egykori premontrei templom helyén, a tápiószentmártoni Attila-dombon és még több helyütt az országban.  Az országos átlaggal ellentétben itt Lentiben nem „csak” kettő, hanem három energiavonal találkozik és ezért lehet itt az energiasugárzásnak különösen jótékony és gyógyító hatása.

 

Tegyünk hát egy kis sétát e különleges helyen, hol testi-lelki felüdülést nyerhetnek a mai modern zarándokok. Nem kell hozzá más, csak rászánni egy jó fél napot, no meg hát eljutni Lentibe.

Lenti az ország dél-nyugati részén a szlovén határ mellet található, szinte karnyújtásnyira van tőle a horvát, vagy akár az osztrák határ is. A fürdő vize Európa szerte ismert 40ezer éves nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz, mely mozgásszervi, izületi és hátproblémák kezelésére igen csak alkalmas.

A termálfürdő 5 szabadtéri, 3 fedett és egy félig fedett medencével, ezen felül mintegy 8 hektárnyi zöld területtel várja a pihenni, gyógyulni vágyókat.

A termálfürdő mellett a vonalak találkozásánál létrehoztak egy energiaparkot, amit Szent Györgyről neveztek el. A parkban gondosan kirakott kőösvények jelzik a mélyben futó energiavonalak útját, hogy az ösvényeken sétálva fogadjuk be testünkbe a vonalak áldásos hatását. A találkozásuknál pedig egy modern filagóriát (~ házikót) emeltek, hogy a feltöltődésre vágyók annak padjain ülve, vagy éppen benne állva adhassák át magukat a jótékony sugaraknak.

Azzal, hogy itt az önmagában is híres termálfürdőt az Energiaparkkal kombinálták, Európában egyedülállót alkottak e hely gazdái: évezredek óta bevált és alkalmazott, kézzelfogható, gyógyító fürdőkultúrát házasítottak össze egy ma még kicsit misztikusnak, vagy inkább spirituálisnak nevezhető láthatatlan, sejtelmes energia kisugárzással.

 

Végtére bárhogy is van, lehet nem könnyű megérteni ezeket az energiahullámokat, vagy akár hinni bennük, meg hogy miféle erők, vonalak, erek, sugarak dolgoznak láthatatlanul a lábunk alatt a mélyben, de abban azonosak a szintén onnan feltörő termálvizekkel, hogy ha körültekintően bánunk velük, a javunkat tudják szolgálni. Kinek-kinek hite szerint. Egy biztos, a hatás érezhető, származzon az a vízből, vagy a földből, esetleg a kettőből együttesen. Ha eleink már több ezer éve alkalmazták ezeket a jobbító erőket, akkor mi miért ne tehetnénk? Lentiben a „lenti” erők velünk vannak

termalfurdo_lenti_9.jpg
001140814_szt_gyorgy_energ_park.jpg.jpg_
© Copyright
bottom of page