MAGYARORSZÁG
KAMALDULIAK MAJKON
Néma barátok, mesélő falak
Szöveg & fotók: Jakatics Róbert
Hol volt, hol nem volt, messze földön és nagyon régen, mikor lovagok küzdöttek országokért, királyokért, néha női szívekért, legyen az ellenség pusztító had, vagy ha hinnénk a meséknek, sárkány, de nagy. Volt ott egy királyság, Lombardia a neve és született egy hercege, Romuald aki egész életében a világot járta, csupa jót cselekedett és buzgón szolgálta hitét, Istenét. Mikor úgy gondolta, hogy már eleget tett az emberekért, idős fejjel szerzetesrendet alapított, mely a számunkra furcsán és idegenül hangzó „Kamalduli” nevet kapta. Szerzetesei önként választották a magányt, a némaságot és a hallgatást.
Mindez közel ezer éve, 1012-ben történt, ezután a bencések remeteágának tartott rend Európa több országában megjelent. Magyarországon a 16. században telepedtek le az első kamalduliak, az ismert hazai alapítások sorában a majki a negyedik, egyben az utolsó volt. Esterházy József gróf 1733-ban hívatta be és adta nekik e birtokot, hogy felépíttessen velük egy kolostort a néhai és elpusztult premontrei prépostság közvetlen szomszédságában és részben annak köveiből.
A remeteség Oroszlány külterületén található egy bájos, csöndes halastó melletti erdős dombtetőn a fák között elbújva. Olyannyira rejtve van, hogy ha templomtornya nem emelkedne a lombkorona fölé, a fürkésző szem sem időzne sokat a fákon, mert nem sejtené, hogy mily parányi csoda rejtőzik itt a Vértes lankái között.
A rend szerzeteseit „fehér barátoknak” is hívták ruhaviseletük miatt: fehér csuhájukat kötény egészítette ki, amit derekukon a jellegzetes barátzsinór fogott össze, lábbelijük többnyire saru volt. Fejük tetejét borotválták, hosszú szakállat viseltek, még egymással sem beszélhettek, teljes némasági fogadalmat tettek. Ez alól két alkalommal, Karácsony és Húsvét ünnepén kaptak felmentést néhány napra, de a többség ezzel sem élt. Remetéknek hívták őket, mert a házaik nem csak a világtól, hanem még egymástól is el voltak zárva.
A kolostor két fő részre tagolódott: az egyik volt az U-alakú főépület, a „foresteria”, ahol is a prior, a rendházfőnök és a nem magányban élő testvérek szobái, a refektórium (közös ebédlő), a gyógyszertár, betegszoba, vendégszobák voltak, míg a másik része a „clausura”, az elzárt terület, ahol a remeték cellaházai állnak. A két részt kapu és kőfal zárja el egymástól. Ezen a falon áll és őrzi klastromát három másik társával a halála után szentté avatott rendalapító, Romuald homokkőszobra.
Az épületegyüttes négyszög alakú és a kiegyensúlyozott mértani elrendezés jellemzi. A zárt alakzat négy sarka a négy égtáj felé mutat. A területet végig falak, vagy a foresteria épülete védi, takarja a külvilág kíváncsi tekintetei elől és 17 cellaházat bújtatnak. A kicsiny szemű házakat kőkerítés köti össze, így zárva a kiskertet minden irányból körbe. A cellaháznak egy szerzetes lakója volt, akinek mindene meg volt a négy helyiségből álló épületben. Mivel ő az imának, a Bibliának élt, ezért talán a legfontosabb helyiség a miniatűr kápolna volt, amit nagy testvéreihez hasonlóan stukkókkal, freskókkal, díszítettek és oltár is volt benne. Ezen kívül volt egy háló, egy műhely, végül kamra és főzés céljára alkalmas helyiségük. Ezeket folyosó kötötte össze. Eredetileg pincéje is volt az épületnek, a padlásán pedig a kiskertben termelt fűszereiket szárították. A cellaházak homlokzatán az adományozó nemesi családok címerei tudatták, hogy ki járult hozzá az építéséhez.
A némaságot fogadott szerzetesek enni és innivalót egy forgóajtón keresztül kaptak. Fűszernövényeket, zöldséget, gyümölcsöt termesztettek, gyertyát öntöttek, kézműveskedtek. Ha valamelyikük megbetegedett, gyertyát tett az ablakba és a reszkető láng jelezte a többieknek, hogy segítségre szorul.
A kolostor közepén építették fel a Nepomuki Szent János templomot, melynek mára csak a tornya és egy támpillére idézi néhai nagyságát. Mai toronysisakja nem eredeti, a barokk templomnak díszesebb hagymakupolája lehetett. Óraműve volt és négy harangja szolgálta a rendet és küldte szét zengő hangját a közeli falvakba. Gazdagon kimunkált belsejét stallumok, kő és diófaszobrok díszítették, hat mellékoltára és még kriptája is volt. Freskóit az osztrák barokk festészet nagyja, Maulbertsch mester készítette.
A majki rend virágzásnak indult, szerzetesek, remeték népesítették be, éltek, dolgoztak, imádkoztak itt hitük és esküjük szerint. De a virulás mindössze 12 évig tarthatott, mert addigra elfoglalta trónját II. József (kalapos) királyunk és elkezdte gyártani rendeleteit. Az egyikben kimondta - többek között - a Kamalduli rend megszüntetését. 1784-ben a kolostor már elhagyatott volt, épületeit, berendezését elárverezték. A kegytárgyakat a környező falvak, városok szerezték meg, ezek még most is fellelhetők e településeken. A templomnak egy villámcsapás adta meg a kegyelemdöfést, a ma is látható tornya kivételével teljesen elpusztult. A kolostor főépületében később posztómanufaktúra működött, amit Sobri Jóska betyárjai gyakran megsarcoltak. Később az egész birtok visszakerült az Esterházyak tulajdonába, akik a főépületet igényeiknek megfelelően átépítették, hogy aztán az téli kastélyként szolgálja őket egészen 1945-ig. Az első békeévektől a kastély volt munkásszálló, lakóház, alkotótábor, úttörőtábor, mígnem elkezdték felújítását.
Jóllehet az épületegyüttes ma már nem funkcionál eredeti célja szerint, de a rendnek ma is működő, a majkihoz hasonló kolostora fennmaradt Lengyelországban, Csehországban és Olaszországban. A lengyel remeteség falai között ma is elmondják mindennapi néma imáikat a fehér csuhás barátok. Életüket fotókiállítás mutatja be az egyik cellaházban.
Rákóczi és a kamalduliak
A templomtorony lábánál emléktábla üzeni, hogy fejedelmünk „szíve a kamalduli rendnél talált nyugalmat”. De mit is jelent a márványba vésett sor?
A Párizs melletti Grosbois-ban található a kamalduliak egyik „tanyája”, ahogy egy korabeli írás nevezi.
A száműzött fejedelem Rodostó előtt több évig Franciaországban élt, egy barátja révén e klastrom mellett lakott és így került szoros kapcsolatba, lelki közelségbe a magányos remetékkel. Végrendeletében bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait a grosbois-i kamalduliak őrizetére kívánta hagyni.