

Nem mindig volt ilyen jó dolga
az utazóknak, a városok köveit
koptató turistáknak, vagy akár a lel-
kes természetjáróknak. A rohamos tech-
nikai fejlődés napról napra lopakodik be a
mindennapjainkba, a tömegközlekedésbe, az
autós, a vasúti, a légi közlekedésbe, szó szerint min-
denhova. Pár évtizede, ha Berlinben, Londonban, Párizs-
ban elfogott a tanácstalanság bennünket, akkor a régi tárház
térképből, útikönyvből állt, és ha végképp elbújt a térképen az
úticélunk, akkor vettük elő az ősi applikációt: kérdeztünk.

A tájékozódást illetően kényelmes helyzetben vannak a mai turisták. Írásunkban egy rövid szemlét tartunk a ma használható eszközök, alkalmazások terén, hogy mivel is tájékozódjunk, hogy odataláljunk. A kérdés már csak az, hogy mivel?
Ma, 2020-ban, ha útra kelünk, a legfontosabb segédeszközünk egy okostelefon, vagy táblagép. Ezekkel a legtöbb kihívást egy turista ma képes megoldani. Vagy adatforgalmon kersztül, vagy WIFI-vel bármilyen információhoz hozzájutunk másodpercek alatt: útvonalterv, annak alternatívái, közlekedési eszköz javaslatok, a célpont nyitvatartása, stb.. A szemfülesek még a belépőt is megveszik az okos eszközön, hogy az adott múzeumban, képtárban ne kelljen még egy órát sorban állni.
Papír térkép. Nem tűnt el, nem kopott ki, manapság is nagyon használatos, hiszen az egyszeri turista, akinek nem működik a mobilja, vagy nincs adatforgalma külföldön csakis a kézzelfogható tájékozódási formákhoz nyúlhat. Ez különösen igaz akkor, ha olyan távoli országokba utazunk, ahol méregdrága az adatforgalom és egy pár ezer forintos térkép árát pár perc alatt játszi könnyedséggel “elforgalmazhatjuk” okos eszközünkön. Újságosnál, könyvesboltban biztosan beszerezhető a hely, vagy a környék térképe, de utazás során a prospektusok – amiket a kezünkbe nyomnak – egy része is úgy van kialakítva, amelyen láthatóak a helyi érdekességek és az odavezető utak. Turista barát helyeken mindig találunk az adott városról, helyről az utcán táblára kihelyezett nagy térképet. Ezek jó segítségek mindig.
Helyi tömegközlekedési appok: BKK futár, mint hazai példa, ha A-ból B-be szeretnénk eljutni a fővároson belül. Nem csak a szokásos utca-házszám szerint kereshetünk, hanem a megállók nevei is lehetnek kiinduló pontok vagy célállomások, továbbá helyi nevezetességek (pl. MÜPA) is adnak keresési találatot. Hasonló rendszer a “transIT” Debrecenben, vagy Hollandiában a “9292.nl” is. Ezek lehetnek állami hátterű alkalmazások, vagy lelkes hazai fejlesztők közzétett termékei.
A Waze az egyik népszerű autós/motoros navigációs eszköz okos készülékre. Az alkalmazást alapvetően közúti közlekedésre fejlesztették ki, amely a felhasználóktól begyűjtött forgalmi helyzet szerint tervezi/módosítja az útvonalat.
Sokak által használt navigáció a Sygic. Róla is hasonlók mondhatók el, mint amik Waze-ről, ez is autós alkalmazásra van tervezve és a megjelenése hasonlít a dedikált autós GPS eszközök felhasználói felületére.
A Google Maps a világ nagy részén elérhető, talán a legismertebb, leginkább használt online tájékozódási eszköz. Térkép részleteket offline is le lehet menteni készülékünkre, ezért ha nincs rajta pillanatnyilag internet elérés ezzel a funkcióval ki lehet küszöbölni. A legtöbb helyiségben a helyi tömegközlekedés járatai és útvonalai bele vannak integrálva, így kombináltan alkalmazható. Séta, tömegközlekedés vagy autós szemszögből is képes útvonalat tervezni. Rengeteg tájékozódási alkalmazás épül az alaptérkép adatbázisára. A térkép óriás legújabb fejlesztésének következtében aGoogle navigációs alkalmazása pedig egy nagy hiányt pótol, segíteni fog az idegen helyiségnevek kiejtésében.


A szolgáltatás- vagy szálláskereső, mint a Tripadvisor, Foursquare, Booking.com appok térképes keresőjének nagyja is a Google Maps-re vagy OpenMaps-re, más szóval külső térkép alkalmazásra épül.
A hagyományos kézi GPS készüléket leginkább vadregényes túrázók, geocaching rajongók használják továbbra is, hogy pontos és precíz iránymutatást kapjanak. A túrázók esetében feltétlenül meg kell említeni, hogy tavaly a Magyar Természetjáró Szövetség útjára bocsátotta Magyarország térképes útikalauz szolgáltatását, a "Természetjáró túratervező" alkalmazást. A nálunk még új applikációt Európában már sokan használják, ugyanis az a német fejlesztésű Outdooractive program alapján készült és a felhasználók számára most már magyar nyelven, hazai útvonalakkal, ezen felül mindenféle hasznos információval, tartalommal érhető el.