top of page
News.jpg

2019.04.07.

  Titanic: expedíció az elsüllyedt legendához  

Immáron 107 éve lesz április 15-én, a Titanic luxusgőzös tragédiájának. Az azóta eltelt száz év alatt a szerencsétlenséggel kapcsolatos érdeklődés, kíváncsiság mit sem veszített intenzitásából, sőt a roncsok 1985-ös felfedezése óta ez még felfokozottabb. Azóta számos expedíciót indítottak már a terület, a roncsok átvizsgálására, feltérképezésére és felszínre hoztak már berendezési és használati tárgyakat, ékszereket, ami aztán a majd tucatnyi Oscar-t besöprő film kerettörténetét is adta.

Hosszas előkészítés után a helyszín úgy tűnik lassan a turizmus számára, pontosabban tehetős turisták egy szűk csoportjának is megnyílik, még ha csak korlátozott időre is. Az utóbbi idők egyik legextrémebb turista útjait szervezi a Titanic hullámsírjához egy amerikai cég: egy Cyclops osztályú és Titán névre hallgató tengeralattjáróval merülnek alá a 3800 méteres mélységben pihenő roncsokhoz

titan-side-view-underwater-bks.jpg

Idén is és 2020-ban is egy hat hetes időszakban szervezik a merüléseket az Új-Fundlandtól 380 tengeri mérfölddel délre található helyszínen, ahova heti turnusokban egy 30 fős hajóval szállítják a személyzetet és az alkalmankénti kilenc fizetős vendéget. Természetesen a "turistáknak" mind fizikailag, mind pszichésen jó kondícióban kell lenniük, mert nem egyszerű vendégnek mennek, hanem tevőlegesen is részt kell venniük a merülésben és bírniuk kell a bezártságot és elviselni azt a jéghideg, nagy és sötét semmit, amibe alámerülnek.

Az érdeklődést jól tükrözi, hogy az idei hat expedícióból már majdnem minden hely elkelt és a jövő évit is elkezdték foglalni annak ellenére, hogy a részvételi díj 125 ezer dollár, de ebből is látszik, hogy mennyien szeretnék közelről megnézni ezt a hajó legendát.  (j.r.)

 

Forrás: http://www.oceangate.com

oceangate_scanning_the_titanic.jpg

Dátumok és számok a hajóról:

 

Üzemeltető:                 White Star Line

Építő:                            Harland & Wolff, Belfast

A hajó ára:                   7.500.000 $

Megrendelés:              1908.07.31.

Szolgálatba állítás:     1912.04.10.

Katasztrófa:                 1912.04.14-15.

Utaslétszám az úton: 1316 utas + 891 fő legénység

 

Hossza:                         269 m

Szélessége:                   28 m

Merülés:                       10,5 m

Összsúly:                      46.328 BRt

Hajtómű:                      29 gőzkazán, 50.000 LE

Sebessége:                   24 csomó (44,4 km/h)

titanic-wreck.jpg
titanic2-bluestar0216_800px.jpg
© Copyright
bottom of page