top of page

OMAN

hasznos tudnivalók utazóknak

Useful Information for Traveller

2.

Muscat vágott_crop_2.0.jpg
Szöveg & fotók: Szeszler Szilvia
Oman 5_1200px.jpg

Omán, a mindannyiunk számára kicsit misztikus és nagyon „varázslatos Kelet”, amelyről vannak elképzeléseink, hogy milyen is lehet a mesés ország ott az Arab félsziget csücskében, az álomdesztinációk közé tartozik. De hogy valójában milyen is Omán – a tradicionális és a modern Omán – arról nem igen tudunk.  Az ománi öböl meseszép országa nem tartozik a felkapott, nagy reflektorfényt kapó desztinációk közé - és nem véletlenül.

A SORSFORDÍTÓ KŐOLAJ

A kőolaj lelőhelyek felfedezése alapjaiban és robbanásszerűen változtatta meg Omán, mint ahogy a környező arab országok életét is. A kormány fő bevétele a fekete aranyból származik, naponta 1,2 millió és 975 ezer hordó között mozog a kitermelt mennyiség. A 2016-ban kitermelt legalacsonyabb mennyiség arra a döntésre hozta az ománi vezetést, hogy – a gazdaság állandó stabilitását biztosítandó - más bevételi források után is nézzen, hiszen a kőolaj ára egyrészt ingadozó a nemzetközi piacon és már nem tudja és nem is akarja kompenzálni azt, a kitermelendő mennyiség is véges, 30 év múlva már gondot okozhat a csökkenése és nem utolsósorban az elektromos és más meghajtású járművek fokozatos bevezetése felé is elmozdult a közlekedésipar a világon. Első intézkedésként adókat kezdtek bevezetni, azelőtt minden adómentes volt. Az adó mértéke különböző, a legmagasabb a luxus cikkeken: a dohányáruk 100 %, az alkohol jelenleg 50, de az is hamarosan 100 % lesz, az energia italoknál 100 % - jellemzően a luxus termékekre kezdtek el magas adókulcsot alkalmazni. A szolgáltatásoknál is bevezették, a szállodákban és éttermekben 10-17 % között mozog– elsősorban az országban működő külföldi óriáscégek, mint a KFC vagy a McDonalds, a Burgerking éttermeiben kell jelenleg 5 %-ot fizetni, a hazai éttermeket nem adóztatják meg, ezzel is védve, erősítve a belső piacot. Az adókat igyekeznek összehangolni a GCC országokkal.

 

TURIZMUS

Az új ágazatok egyike a turizmus lett, amellyel a kormány megkezdte a gazdaság átalakítását. Egymás után épülnek az új hotelek, nagy részük luxus szálloda. Az szálloda épülete sok esetben az országé marad, az üzemeltető lehet külföldi, akár valamelyik nagy hotellánc is, beengedik a nagy brand-eket, hogy nagy gyakorlatuknak köszönhetően  jól működő vállalkozást üzemeltessenek. Ugyanakkor a velük kötött szerződés általában fix határidejű és az ománi kormány figyelemmel kiséri a hotel üzemelését és a lejáratkor eldönti, hogy folytathatják-e vagy sem a működést. A hegyekben is sok hotelbe invesztált az állam és a korábbi huszonegy-nehány szobás hotelek helyett nyolcvan vagy annál több szobásakat épít, mert az a tapasztalat, hogy egyre nagyobb az igény a szálláshelyekre.

Oman 3_1200px.jpg

OKTATÁS

Minden ománi állampolgárnak ingyenes az oktatás, az általános-, a középiskolában és az egyetemeken is. Mára az egész országban kiépült az ingyenes iskolarendszer – annak idején az első fecskék, az első két általános iskola még Muscatban és Sallala városában indult.

Egészen az idei évig mindenki számára ingyenes volt az oktatás, aki Ománban élt, legyen az helyi születésű vagy aki oda költözött. Mára már a nem az országban születetteknek van az oktatásnak bizonyos díja. Ez közoktatásra vonatkozik, a magániskolákban tandíjat fizetnek a tanulók után a családok.

Nemcsak az oktatás, de az iskolába való eljutás is ingyenes a közoktatást illetően, legyen az iskola busszal vagy erre a célra üzemeltetett autóval. Mivel az ország 82 százaléka sivatag és sok helyen nehezen elérhető az iskola, nos, ezeken a helyeken négykerék meghajtású terepjárók töltik be az iskolabusz szerepét – ingyenesen, a kormány fizeti az utazás költségét.

Az iskola 7-kor kezdődik, fél 8-ig egyfajta ráhangolódás van csak, közös énekléssel, beszélgetéssel. A tanítás 13.30-kor véget ér, a gyerekek délutánja szabad mindig. Fontos a család, és a délután a családé, a középiskolában is.  Külön vannak a fiú és a lány iskolák. Az iskolai étkezés fizetős, de töredéke a kinti áraknak, inkább szimbólikus. Az iskolákban az arab mellett angolt tanulnak a diákok, néhány tantárgyat angolul is. 6 éves korban kezdődik az iskola, a magániskolákban kezdődhet már 5 éves kortól. A magániskolákban kevesebben vannak egy-egy osztályban, csak 12-15 gyerek és néhány tantárgyat angolul tanulnak. Vannak ezen kívül a nemzetközi iskolák, az itt élő külföldiek számára, akiknek angolul folyik a tanítás és vannak az itt élő community-k, indiai, pakisztáni, sri lankai közösségek, akiknek saját iskoláik vannak. 4654000 a lakosság száma. Ebből 57 % a helyi lakosság, kb 2 millió külföldi aki itt él.. 

 

EGÉSZSÉGÜGY

 

Az egészségügy szintén ingyenes. Akár dolgozik valaki, akár otthon van, az egészségügyi ellátása ingyenes. Az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi, hogy minden állampolgára számára ingyenes legyen. A fejlett egészségügyi ellátás nyomán megnőtt a várható életkor, az egykori 51 évről ma már 74, csökkent a gyermek halandóság. A korábbi 10-12 gyermek egy családban maradt, mert ez a tradicionális életforma és gondolkodás része. A vallásos emberek úgy gondolják Ománban, hogy a gyermek isten ajándéka és nem szabályozzák a fogamzást. . Így aztán az ország népességének a száma robbanásszerűen megnőtt. Ma is 6-10 gyermek van egy családban – feleségenként. Igen, hiszen a muszlim vallás lehetővé teszi a többnejűséget, egy-négy felesége lehet egy férfinak, aki köteles mindegyik feleségének ugyanazt a figyelmet, elbánást és anyagiakat is nyújtani – ez is benne van a Koránban, nem csak a többneműség lehetősége-

A korábbi nehéz élet megváltozott. Az emberek nagyrésze a környező országokban dolgozott korábban, a 70-es években aztán az olaj alapjaiban változtatta meg az omániak életét. Korábban, ahogy a környező arab országokban is, a halászat, gyöngyhalászat, a mezőgazdaság és a tengeri kereskedelem adta a megélhetést. Az olaj felfedezése után a szultán üzent a külföldön boldogulást keresőknek, hogy jöjjenek haza, mert biztosított a megélhetés és nem csakhogy megemelkedett az életszínvonal, de ma már Omán a külföldiek célpontja, ha állás keresésről van szó. Az egykori szegény országból olajnagyhatalom lett. Miközben korábban az ország fele külföldön élt a megélhetés miatt, manapság az ország népessége már a duplája.

nŐK_1200PX.jpg

KÖZLEKEDÉS

 

Ománban nincs metró a magas hegyek miatt,  a tömegközlekedést illetően a választék a buszokra és a taxikra korlátozódik, ennek oka az olcsó benzin ár is. A taxikban nincs taxióra és egy-egy út fix díjas. Kis alkudozást azért érdemes megpróbálni. A helyiek az autós közlekedést preferálják. A buszok is igen magas színvonalúak, sokukon van például wifi szolgáltatás.  

Elektromosság – a kormány a számla 66 %-át fizeti manapság. Többe kerül az áram, mint a víz, többet használnak. A vízért teljes árat kell fizetni, a korábbi, állam által támogatott árhoz képest. Tankerek is szállítják a vizet például forrásokból a házakhoz, ahol a hegyekben elzártan nincs vezetékes víz. A kék tankerek viszik az ivóvizet, a sárga és zöld tankerek az egyéb célra használandó vizeket.

 

NŐI MUNKA

 

a nők nagy része dolgozni akar. Főleg a fiatalok a nagyvárosokban. Vidéken nincs más, mint a fazekasság, kézimunkák, mezőgazdaság.  Az új generáció mindenképpen részt vesz a munkában és a 40 éves korosztály is dolgozni akar. Mivel a megszületett gyermekkel csupán 50 nap a szülési szabadság - és Európával ellentétbe itt igen bő a gyermekáldás: „minden évben csinálunk egy gyereket”, - a nők sosem dolgoznának, ha több lenne, mondja kísérőnk.  Viszont, ha legalább 20 évet dolgozott valaki, a nyugdíja az eredeti jövedelmének 50 %-a, ami nem mondható rossznak. A helyzet az, hogy a dolgozó nőknek igen jó dolgok van, mert külföldről: Ugandából, a Fülöp szigetekről, Indonéziából, Indiából származó - házvezető nő látja el az otthoni teendőket, a gyermekekkel is foglalkozik és nem utolsó sorban – mivel együtt élnek a nagyszülőkkel nagycsaládos életformában – a nagymamák is odafigyelnek a gyerekekre. Házvezetőnőjük akkor is van, ha nem dolgoznak. A nagymama, az anyós a főnök a házban, ő figyel a háztartásra és a gyerekekre is. Tehát aki dolgozik, annak kizárólag azt a feladatát kell ellátnia, komoly hátország viszi a többi feladatot. A reggeli elkészítésével nem kell bajlódni, készen várja a dolgozó nőt, a gyerekeket pedig – miután a nagyi és a házvezetőnő elkészítette – az iskolabusz viszi az iskolába és hozza is haza onnan.

 

TARTÓZKODÁS OMÁNBAN

 

Ománban minden erős kontroll alatt van. Ha valaki bármi illegális tevékenységet tesz, azonnal kiutasítják az országból. Börtön és kifelé – ez a két lehetőség van. Az országban gyakorlatilag nincs bűnözés, rendkívül biztonságos az ország, bárhová lehet menni, kirándulni, akár aludni a hegyekben is.

Minden cég szabadon megválaszthatja, hogy mennyi időre szerződik valakivel külföldről. Vannak 6-8 hónapos, egy éves, 2 éves vagy nyitott szerződések. Mindenki a bemutatott munka szerződésének időtartamára kap vízumot. Különösen a high-seasonben kell a sok munkaerő, amikor min. 9 hónapos szerződések és vízumok születnek. Low seasonben a külföldi alkalmazottaknak el kell hagyniuk az országot és visszajönnek – ha szerződtették őket – az újabb high season-ra. A maximum vízum határozatlan munkaszerződés esetén is csak 2 év. Illegális vízum nélkül Ománban tartózkodni tilos. Napi 10 Rial a büntetés, ha túllépi valaki a hivatalos ott tartózkodási időt.  Ez elmehet 500 Riyal-ig, ez a legtöbb, amit fizetni kell. De nem érdemes kockáztatni – akit egyszer szabálytalanságon értek, az többet ne kalkuláljon Ománnal.

rUHABOLT_1200PX.jpg
bottom of page