Pozsony, a koronázó város
Szöveg és fotók: Jakatics Róbert
Kevés várunknak adatik meg geneológiájában, hogy gyökerei a honfoglalás előtti időkbe nyúljanak vissza, pedig Pozsony (Bratislava) ezek közé tartozik. Jóllehet ezek a gyökerek nem mások, mint egyszerű sáncvár, földdel megerősített gerendavár, de hát a várak nem egyszer már csak így kezdődtek. Mint egyszerű mag, amely a földbe került, kicsírázott, eleinte csenevész ágacskái sarjadtak, majd egyre nőtt és izmosodott, hogy ellenálljon a történelem viharos szeleinek.
Fekvése kétséget kizáróan stratégiai, hisz a Duna bal partját elérő, de már teljesen lecsillapodott Kis-Kárpátok utolsó vonulatain, a folyót vigyázó utolsó magaslatra épült. Innen kb. 10 kilométerre találjuk Dévényt, ahol a Morva ömlik a Dunába, amely pont sokáig a történelmi Magyarország egyik legfontosabb nyugati határa, egyben őrhelye volt. De hogy még régibb időkbe kanyarodjunk vissza, a Duna, vagy ahogy akkoriban hívták a Danubius, a Római Birodalom és annak Pannónia nevű tartományának képezte a természetes határát. Érthető, hogy ezen a környéken több légió is állomásozott és a mai pozsonyi vár helyén erődítményt emeltek. Az, hogy a határfolyó túloldalára építettek erődöt (contra castrum) csöppet sem volt ritkaság a római időkben. Később Vratislav morvai fejedelem gerendákból erős favárat épít a castrum helyére, melyet aztán a honfoglaló magyarok a fejedelemséggel együtt elsöpörnek.
A mai várnak még nyomai sem látszottak, mikor is 907-ben a magyarok és a bajorok honfoglalást követő legfontosabb ütközete, a pozsonyi csata lezajlott. A többszörös túlerőben lévő bajor seregek katasztrofális vereséget szenvedtek, ezzel megszilárdultak a fiatal magyar fejedelemség nyugati, északi határai és ez vagy 50 évre elvette támadó kedvét nyugati szomszédainknak.
Pozsony lett a megalakuló várispáni rendszer első székhelye és nevét is ennek az intézménynek köszönhette, mert az első ispánja egy Poson nevű ember volt. Szent István új rendje azonnal elkezdte kiépíteni az állam védelmi rendszerét és Pozsonyban elkészült egy gerendarekeszes, földdel töltött vár, hogy útját állja a nyugat felől jövő ellenségnek. Így aztán sűrűn szerepelt a hadi krónikák oldalain: 1030-ban II. Konrád, 1042-ben III. Henrik támadt rá, majd 1051-ben újabb német seregek érkeztek nagy hajóhaddal a vár vitatására, de a legendás Búvár Kund mindet a Dunába süllyesztette.
Közben a várat egyre erősítették, mindenki hozzátett valamit, vagy éppenséggel elbontott, hisz volt úgy, hogy a várbeli templomot – persze pápai engedéllyel - le kellett bontani, mert a folyton imádkozni ki-bejáró népek veszélyeztették a vár biztonságát. Az ispáni vár 1241-ben kiállta a mongol hordák ostromát is, ami abban az időben igen kevés erősségünkkel esett meg.
A nagy veszedelem elmúltával országszerte erődítéseket emeltek, a Duna menti várakat is átépítették, vagy megerősítették. Ekkor kaphatott Pozsony is kőfalat, melyet ismeretlen számú torony erősített, a védőket gyilokjáró oltalmazta. Ez az időszak a belsőtornyos várak ideje volt, azaz a tornyok nem ugrottak ki valószínűleg túlzottan a kőfalak síkjából. Az új vár legfontosabb védműve a 20 méter oldalhosszúságú, négyszögletes, több szintes lakótorony volt, melynek tetején védőfolyosó húzódott és magas sátortetővel lehetett lefedve. Ugye ismerősen hangzik? Hiszen a visegrádi Salamon torony is azonos elven készült, sőt a tatárjárást követően épült királyi várak mind hasonló elrendezést követtek: emeltek egy nagy méretű lakótornyot, köréje várfalat. Az udvaron kaptak helyet a gazdasági épületek és az istállók. A 13. századi építkezések egyetlen ma is látható épülete a palota dél-nyugati sarkában lévő „Korona-torony”. Az összes többi áldozatul esett Zsigmond király hatalmas átépítési munkálatainak, ugyanis Pozsonyt akarta megtenni székvárosának, de a fenyegető cseh huszita veszély is igen csak indokolta a megerősítést. A munkák során lebontatta a régi lakótornyot, helyére egy új, szintén négyszögletes, kétemeletes palotát emeltetett. Az új várpalota falvastagsága különböző volt, 4,5 métertől akár 7 méterig is váltakozhatott. Mátyás király idején fejezték be a város felőli oldalon a várfalakon átvezető emeletes kaputornyot, amelyet ezért Corvin kapunak kereszteltek el.
A török támadások miatt széthulló ország koronaőrévé és koronázó városává vált Pozsony, a vár lábánál álló Szent Márk székesegyházban 11 királyunkat koronázták meg, melyre a tornyának csúcsán ülő 3 mázsás aranyozott korona emlékeztet még ma is. A magyar koronát és a koronázási ékszereket itt, a vár Korona-tornyában őrizték 1551-től 1784-ig.
1561-ben I. Ferdinánd parancsára egy itáliai hadmérnök jelentős átalakításokat hajtott végre a váron, a külső vár rondellát kapott, a várfalak pedig külső tornyokat, melyek az ágyúk megjelenésével hatékonyabb kilövéseket tettek lehetővé. A későbbi tervekben szerepeltek úgy nevezett ó-olasz bástyák és még sok egyéb megerősítés is, de ezek jó része sosem valósult meg. A 17. században a palotára még egy emeletet húztak fel és a többi sarkához is építettek egy-egy a Korona toronyhoz hasonlatos dísztornyot. Az utolsó változtatások Mária Terézia idején történtek, mikor is a stratégiai jelentőségét már elvesztett vár palotájához - immáron kényelmi szempontokból - barokk épületrészeket emeltek. A vár vízellátását Kempelen Farkas tervezte meg, egy nyomóvezetéken át emelte fel a vizet a Dunából.
1780-tól a vár hanyatlásnak indult, először a bútorokat hordták el belőle, majd papnevelde lett, aztán kegyelemdöfésként laktanyává alakították át, ami szinte barbár átépítéseket, elbontásokat jelentett. A várat Napóleon seregei kétszer is elfoglalták, majd 1811-ben tűz pusztított benne.
Így meredtek puszta falai közel másfél évszázadon át, helyreállítását csak 1953-ban kezdték el. Napjainkban a palota teljes rekonstrukciója zajlik.
A pozsonyi vár bemutatásakor nem szabad kihagyni az alatta elterülő óváros falait sem. A középkorban fontos hadászati célpontot jelentő gazdag kereskedővárost a 14. századtól kezdve erős városfallal vették körül, melyet később tornyokkal egészítettek ki. A hadi tettek elcsöndesedésével ezen falak jó részét elbontották, valószínűleg egyéb építkezésekhez használták fel köveit. Mai hírmondóik közül a legjelentősebb az észak-keleti oldalon található Mihály kapu-torony és a város nyugati oldalát óvó hosszabb összefüggő városfal szakasz.
Barangoló
Ha Pozsonyban járunk, nem kell elhagyni a várost látnivalókért, történelmi óvárosa egy nyitott képeskönyv. Kezdjük a sort mindjárt fönn a várban: egyes források szerint Pozsonyban (mások szerint Sárospatakon) született 1207-ben Árpád-házi Szent Erzsébet, szobra a palotaépület előtti parkban látható.
Folytassuk sétánkat át a Corvin kapun és ahogy leértünk a várhegyről, máris ott állunk a város egyik leghíresebb épülete, a 85 méteres tornyú, háromhajós Szent Márton székesegyház előtt. A dómot mintegy kétszáz évig építették, ezért stílusában megtaláljuk a gótikust és a reneszánszt egyaránt. Szomszédságában áll kis ékszerdobozként a rokokó stílusú Jó Pásztor ház, mely ma óramúzeumnak ad otthont. Itt tovább sétálva a régi városfal szép részletei tárulnak elénk bástyával, külső-belső falakkal mígnem elérjük a Mihály-kaput, melynek tornyán Szent Mihály arkangyal őrködik az óváros fölött, épületében fegyvermúzeum kapott otthont. Az innen induló sétáló utcán lépten nyomon kávézók, sörözők invitálják a turistákat, szép homlokzatú épületek súgják, mesélik múltjukat. A főtér nyugati oldalán áll szerényen a 14. századi Óvárosháza, mely a régi városrész egyik legszebb épülete. Alapja gótikus, tornya barokk, udvara loggiás. A két utcával odébb található Nemzeti Szinház az eklektikus építészet remekműve.
