Egyiptomban szemitnek hívják ezt a belül puha, kívül szezámmaggal borított, ropogós karikát, Törökországban szimitnek, Görögországban pedig kulurinak. Nevezzék bárhogy is, csak úgy eteti magát. Itthon is kapható török kifőzdékben, de a házi készítésűbe belegyúrja az ember szívét-lelkét.
Sághi Ágnestől kaptuk ennek a csemegének receptjét.



SZIMIT receptje
Hozzávalók / 4 adag
-
1.5 dl tej
-
2 dl víz
-
1 ek sertészsír
-
2.5 dkg vaj
-
1 púpozott ek cukor
-
1 kávéskanál só
-
1.5 dkg friss élesztő
-
40 dkg finomliszt
-
1 db tojás
-
25 dkg szezámmag
Elkészítés
-
Egy serpenyőben jól melegítsünk fel másfél deci tejet, de ne forraljuk fel. Öntsünk hozzá 1 dl meleg vizet, majd keverjük bele a zsírt, a vajat, a cukrot és a sót. A zsiradékok elolvadnak, a cukor és só feloldódik, egy kicsit hűlni hagyjuk.
-
1 dl langyos vízbe morzsoljunk bele 1,5 dkg friss élesztőt, egy kevés cukorral, és várjuk meg, míg habosra felfut.
-
Közben kimérjük a lisztet, ha az élesztő felfutott, beleöntjük, majd a tejes keveréket is hozzáadjuk, és robotgéppel elkezdjük összekeverni. Kb. 10 perc után, miután összeállt, félretesszük, és egy negyed óra elteltével folytatjuk a dagasztást, mindaddig, amíg szép, homogén, ruganyos kelt tésztát kapunk. Ekkor két cipót formázunk belőle, és letakarva meleg helyen kelesztjük egy órán át.
-
Ha megkelt, az egyik cipót felezzük-felezzük-felezzük, amíg 8 db kicsi tésztát kapunk. A kis darabokból kb. 10 cm átmérőjű, 1 cm vastag rudakat sodrunk, amit karikába összefogunk. Közben egy tojást felütünk és elkeverjük 2 evőkanál vízzel. A tésztakarikákat óvatosan megmártjuk a tojásban, majd megforgatjuk a szezámmagban, és egy kizsírozott tepsin sorba rakjuk. Ez egy kicsit ragacsos folyamat, de remekül igazgatható a tepsin a tészta.
-
A másik cipóval ugyanígy járunk el. A tepsire rakott karikákat még letakarjuk egy konyharuhával, és pihentetjük egy fél órát. A sütőt előmelegítjük 230 fokra, a szimitet 5 percig ilyen magas hőmérsékleten sütjük, majd a hőmérsékletet lecsökkentjük 180 fokra, és 10-15 perc alatt befejezzük a sütést. Ebből a mennyiségből 16 db szimit lesz, amit frissen magában is ehetünk, vagy tetszés szerint vajjal, lekvárral, mézzel gazdagíthatjuk.