Várak, kastélyok a Kárpát-medencében
Tata és az ő Öreg tava
Szöveg és fotók: Jakatics Róbert
HUNGARY
Kevés várunknak adatik meg, hogy egy szép nagy tó partját ékesítse falaival, tornyaival. Míg más erősségeink bérceket, magas sziklákat ülnek meg délcegen és úgy szemlélik, őrködik a környező vidéket, addig a tavi váraink szép hölgyekhez méltóan tükörben nézegethetik magukat. Tehetik ezt minden napszakban, legyen az égi lámpásuk a Nap, vagy a Hold, vagy éppen csillagmező lejtse, finom táncát az éppen hogy ringatózó csendes víz tükrén.
A Vértes és a Gerecse találkozásánál, a Kisalföld keleti csücskénél terül el a maga 200 hektárjával hazánk legrégibb mesterséges tava, a tatai Öregtó, amelynek észak-nyugati szélén emelkedik föléje a tatai vár.
Még ha ugyan a tatai várat merészebb fantáziánk a lovagkori időkbe is képzelné el és a település történetének szálai is odafutnak, a vár geneológiája jóval későbbre teszi keletkezését. Árpád-házi királyaink idejében Tata királyi birtok volt, a bencések a XI. században már monostort emeltek, első okleveles említése mégis csak 1221-re tehető. Egészen 1326-ig a Csák nemzetség uradalmait gazdagította és az erősség az ő idejükben kezdett el a tó fölé emelkedni.
A vár központját eredetileg egy szabályos négyszög alaprajzú, belsőtornyos várkastély képezte, melynek sarkait négyzetes tornyok védték. A ma is álló keleti tornya, melynek falai a földszinten három méteres vastagságot is elérnek, hajdanában az első építtetők, azaz a Csákok lakótornya lehetett. A legújabb kutatások és feltárások alapján a torony csak a második emeletig középkori, az afölötti részeket később építették rá.
Az ódon falakat híresebb történelmi legenda nem keringi körül, hanem inkább olyan, ami nem látható, azaz lenn a mélyben van itt a vizek városában. Sokan vallják, hogy a város alatt komoly járatrendszerek húzódnak, melyek részben szárazon maradtak, részben víz folyik bennük. Valóban léteznek részleges földalatti átjárók, melyek közül egyiket-másikat különféle kulturális, vagy szórakoztató célra a közelmúltban is használtak, de összefüggő rendszerük a mai napig nem bizonyított. Egy régi történet szerint Mátyás király parancsára vízre bocsátottak egy „aranykacsát” a vár udvarában, amit aztán később a Dunán láttak meg újból. Ha így is volt, az biztos, hogy nem holmi rejtett járatokon juthatott ki a nagy folyóba, hanem talán a már akkoriban is létező vízvezetékrendszeren. A város több részén is szembeköszönnek még barlangokról, üregekről, titkos járatokról szóló legendák, melyek továbbra is csak legendák maradnak.
Tatán a kapucinus templom előtti téren áll az ötszáz éve, 1510-ben itt megtartott országgyűlés emlékműve. A süttői kőbe nem mást, mint a II. Gyula pápa által II. Ulászlónak adományozott eredeti díszkardot foglalták bele, így emlékezvén méltón a nevezetes országló eseményre.
A szabályos négyszög alaprajzú, négytornyos belső vár Zsigmond király idején készült el, aki nemcsak, hogy itt lakott, de prominens vendégeit is itt fogadta, nevezetesen Frigyes meisseni őrgrófot, VIII. Erik dán királyt, Lazarevics szerb fejedelmet, Manuel bizánci császárt és Ulászló lengyel királyt is. A tornyokat épületszárnyak kötötték össze, így erősítvén kölcsönösen egymást ezzel a zömök, de biztonságos építési megoldással. Az északkeleti szárny közepén kapott helyet a várkápolna, melynek alapjai, lépcsői a legújabb ásatások során kerültek elő. Mátyás király visszavette a közben romossá lett „Castrum Thatha”-t és a belső udvart egy kétszintes kerengővel vették körül, a termek pedig gazdag díszítést kaptak. A vár körüli hatalmas tó és vadaskert egyik kedvenc vadászterülete volt.
A belső várat egy külső várfal védte, melyet kívülről a délnyugati és az északnyugati oldalon a klasszikus vizesárok őrizett, a másik két oldal természetes védelméről maga a tó és annak sűrű nádasokkal tarkított mocsaras részei gondoskodtak. A várba csak az északi sarkán lévő hídon keresztül, a toronnyal megerősített kapuján lehetett bejutni.
A török hadjáratok során Tata a Győr és Komárom védelmét biztosító végvárrendszer fontos tagja volt és ki is jutott neki bőven a hadi népek jövés-menéséből. A mohácsi vész utáni harcokban vagy tucatszor vitatták a várat, olykor gazdát is cserélt és ezt az állaga erősen megszenvedte. A törökök és a császáriak többször föl is gyújtották, vagy robbantották, mert valami különös hadi okból kifolyólag nem volt elég elfoglalni, rontani is kellett rajta. A vége persze az lett, hogy a vár nagyszabású renoválásra szorult.
