top of page
Social network concept
természetjáró.jpg

Új alkalmazás természetjáróknak

TERMÉSZET

2019.01.10.

Magyar Természetjáró Szövetség útjára bocsátotta Magyarország térképes útikalauz szolgáltatását, a "Természetjáró túratervező" alkalmazást. A nálunk még új applikációt Európában már sokan használják, ugyanis az a német fejlesztésű Outdooractive program alapján készült és a felhasználók számára most már magyar nyelven, hazai útvonalakkal, ezen felül mindenféle hasznos információval, tartalommal érhető el.

Az ingyenes applikáció nagy szolgálatot tehet a rutinos, tapasztalt túrázónak, és azoknak is, akik a vándorbotot ritkán veszik a kezükbe, de a gyalogos túrázók mellett hasznos útitársa lehet még a kerékpárosoknak, tájfutóknak, egyéb kültéri sportot űzőknek,sőt még a vízitúrázóknak is.

A program által kínált lehetőségek több szempont alapján is jól szűkíthetők, szűrhetők, úgy mint hossz, a felhasználótól mért távolság, vagy a nehézségi fok szerint. Emellett az alkalmazás természetesen még megannyi hasznos, ügyes lehetőséget nyújt, mint például sebességet, magasságot, dőlésszöget tud mérni, de tartalmaz még iránytűt és QR-kód olvasót is.

természetjáró_4.jpg
természetjáró_3.jpg
természetjáró_2.jpg

A felhasználó által a térképen eltervezett útvonal rögzíthető, de ami még ennél is hasznosabbnak ígérkezik, le is tölthető, ezáltal internet kapcsolat nélkül s használható bárhol a terepen.

 

Külön menüpont tartalmazza az alábbi túraútvonalakat:

- Országos Kéktúra

- Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra

- Alföldi Kéktúra útvonalát,

 

Ezeken felül a szolgáltatása tartalmaz még

- több száz ajánlott túraútvonalat nehézség, hossz szerint szűrhetően

- természetföldrajzi és kulturális látnivalókat

- vadasparkokat

- barlangokat

- minőségi fotók, megközelíthetőségeket

- ezernyi látnivaló (pl. kilátók, várak, kisvasutak, múzeumok)

- időjárás előrejelzést

- szálláshelyeket

- telefonos segélyhívást közvetlenül az alkalmazásból

- az időszakos turistaút lezárásokat

- közösségi tapasztalatok megosztása

- TEKA (Természetjáró kedvezménykártya) elfogadó helyeket

Tekintettel arra, hogy az applikáció egy nemzetközi platformon alapul, aminek több millió tagja van szerte a világon, ezért nem csupán a belföldi, hanem a külföldi turistáknak, túrázóknak is nagy segítségére lehet Magyarország szép tájainak felfedezésében.

 

Az alkalmazás ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re egyaránt.

 

Fotók: Magyar Természetjáró Szövetség

bottom of page