NAGYVILÁG
Udaipur – India Velencéje
Szöveg és fotók: Szeszler Szilvia
Indiát járva sokan először az Arany Háromszög városait látogatják meg, ami úgymond „kötelező” és nem véletlenül. Delhi, Agra, Jaipur mesés épületeit, palotáit látva az utazó az indiai építészet és kultúra örök emlékeit viszi magával haza. Érdemes ezt a háromszöget kiegészíteni és egy kiruccanást megejteni Jaipurtól dél-nyugati irányba Udaipurba is. Kamatostul megéri, az élmény felülmúlhatatlan.
A kiruccanás azért nem lesz kicsi, bár a mintegy 300 kilométernyi utazás India vonatkozásában nem tekinthető nagy útnak. Az India észak-nyugati részén fekvő Udaipurért az ember még sokkal messzebbre is elutazna, viszont a nagyjából 8 órás autóút megéri a fáradságot. A város Indián belül is egészen egyedülálló, nem igen van hasonló hozzá, több szempontból is.
Udaipur, az Aravalli hegyek gyöngyszeme mintegy 600 méteres magasságban fekszik, egykor Mevár állam fővárosa volt, Udai Szingh maharána tette meg azzá 1568-ban, amikor megalapította a várost a Picsola tó partján. A város lakosainak száma mindössze 452 ezer fő, ami üdítően hat az Arany Háromszög nagyvárosainak túlzsúfoltsága után. Az utcákon sokkal kevesebb az ember, így azok szellősebbnek tűnnek. Noha a város klímája már trópusi, mégis a hegyek és a hét tóból álló tórendszer miatt sokkal hűvösebbnek, szellősebbnek tűnik, pedig a hőmérséklet nem igen megy 35 fok alá.
Az India Velencéjének nevezett város méltó elnevezésére, a három nagyobb és négy kisebb tóból álló, egymással összekötött tórendszer köré épült, melyek vízállása az aktuális évszaktól függ. A vízbőség alapvetően meghatározza a város arculatát, kis hajók, csónakok közlekednek a tavakon, és a gondosan ápolt kertek, a közterek a trópusi növények teljes gazdagságát tárják elénk. A kertek az itt honos madarakkal, pillangókkal, kisebb állatokkal vannak tele, a majom csapatok sem ritkák, sem a várfalakon, sem a fákon.
A korábbi Mewar királyság történelmi fővárosa a világon a leghosszabb ideig uralkodó dinasztiával büszkélkedhet. A királyi palota néhány szárnyában a mai napig ott élnek a királyi család leszármazottai, akik – mint megtudtuk - már brit oktatásban részesültek és nem túl sokat tartózkodnak az ősi birtokon, mert nem nagyon bírják a meleg klímát..
Pedig a City Palace – Városi Palota épületegyüttes igazán „bírható” hely, elefántcsont színű tornyaival magasan emelkedik a város fölé a Picsola tó keleti partján.
A maharána egykori palotája a tóra néző sziklagerincen áll. Később még különböző korszakokban továbbépült és Rádzsasztán legnagyobb palotája lett. Balkonjairól mesés a kilátás a „Jag Niwas”-ra, azaz a Lake Palace Hotelre, amely a világ legdrágább szállodája, négy éve „A Világ legjobb hotel”-jének rangos díját nyerte el. A palota másik oldalán a városra tekinthetünk le. A főkaput, a hármas-ívű Tripoliát 1725-ben emelték. A hihetetlenül gazdagon díszített palota-komplexum különböző udvarok, palotaszárnyak, kertek, teraszok összessége és rengeteg antik műtárgynak, festménynek, méregdrága (akár ezüstből készült) bútoroknak ad otthont.
Feltétlenül megemlítendő a Jag Mandír, amely külön kis sziget a Picsola tavon, egykori kis „Teázó palotája” a királyi hölgyeknek, ma méregdrága étteremként működik.
Udaipurt a rendkívüli vízbőség miatt „A Kertek Városának” is nevezik. Ennek egyik legcsodálatosabb példája a Fateh Sagar tó partján épített Saheliyon Ki Bari, a buja zöld növényzetéről és számtalan szökőkútjáról híres trópusi kert együttes. A rekkenő hőség ellenére itt hűsnek érezzük a klímát, a pálmafák, pazar trópusi virágok és bokrok között áramló hűvös vízpára miatt. A márvány elefántok által őrzött szökőkutak tavait fürdőzésre is használták a királyi család nőtagjai, a feleségek, lányok és egyéb nőrokonok, ahová délutáni pihenésre, teázásra gyűltek össze anno. A Lótusz szökőkút és a Madár medence is része a kert együttesnek, valamint az eső-szökőkutak, ahol a szökőkutak hangja összességében olyan hangot ad, mintha a dzsungel mélyén állnánk, a trópusi eső hangjait hallgatva.
