Bringával a Velencei-tó körül

spontán, majd társasággal

Még azon a tavaszon történt, amikor a világ pesszimistább fele a maja naptár jóslatán töprengett, hogy „vajon igaz lesz-e, beteljesül-e a végitélet, ez lesz-e az utolsó évünk”? Engem a kikelet frissesége, a jó idő és az optimizmus inkább arra sarkalt, mi lenne, ha körbe biciklizném a Velencei-tavat? Így hát délelőtt nyeregbe pattantam, eltekertem Kelenföldre, a régi indóházban megvettem a menetjegyet és az egyik Fehérvár felé tartó vonattal szűk egy óra zakatolás után megérkeztem Velencére, ahol két kerékre váltottam.

Tóth László írása

Amit magammal vittem, az a kötelező alapcsomag részét képezi nálam: pumpa, defektjavító készlet, 15-ös kulcs, esőkabát, 1-1.5 l üdítő. Mivel jó idő volt és nem terveztem estébe nyúló tekergést, így rövid és könnyű ruházatban voltam mindvégig.

A tókerülést az óra járásával megegyező irányban tudtam le, tehát úgy, hogy a Velencei tó mindvégig nekem jobbra volt. Ez igazából csak a látványosságok sorrendjét határozza meg. Másfelől egyfajta furcsa érzést váltott volna ki belőlem, ha annak az iránynak mennék ellen, amilyen irányból érkeztem a vonattal, ez ilyen tudatalatti dolog lehet.

Nem volt célom a rekord döntögetés, nem is úgy készültem az útra, sem a fizikumom, sem a bringa – egy városi használatra átalakított „teszkós montenbájk” – nem támogatta ezt a törekvésem annak idején. A tervem csupán annyi volt, hogy könnyed és kényelmes tempóban haladjak végig, ha úgy van kedvem megálljak és elidőzzek egy-egy nekem szimpatikus környéken.

Velence, Velencefürdő, Gárdony, Agárd, Dinnyés, így követték egymást a tó déli oldalán a helységek. Lakott területen belül kevésbé forgalmas utakon haladtam, lakott területen kívül pedig a kijelölt kerékpárúton. Első említésre méltó látványosság a Sarvajc-kereszt, ahol megálltam, és megörökítettem a feszületet, ami annak idején két fiatal fűzfa között foglalt helyet.

Innen tovább Dinnyéstől a 7-es út menti kerékpárúton mentem tovább, majd jobbra lekanyarodva a 6213-as műúton (avagy Gábor Áron utcán, ahonnan nézzük) a tó nyugati oldalán suhantam nyíl egyenesen, helyeként szép magas jegenyefák között. Itt igen gyér a forgalom, ami szerencsés, mert nincs külön dedikált út a bicikliseknek.

Egy ponton keresztezem az M7-es autópályát, egy felüljárón jutottam át rajta. Itt megálltam egy rövid időre, relatív magasabban voltam a tájhoz képest, és messzebb elláttam, pl innen derült ki, hogy a következő település, ahova betértem már nincs is olyan messze. Az út végén jobbra kanyarodva Pákozdra érkeztem, ahol sűrűsödnek a látnivalók: a postával sréhen az út túloldalán – ahol a kerékpárút oldalt vált egyébként – kiépítettek egy kis pihenő sarkot, bringatámaszokkal, ez a Hősök terén található. A park másik végében egy faállat nyájat tekinthetünk meg.

A fő úton – Budai úton – tovább végig bringaút van kiépítve. A Sport utcánál, ahol a focipálya is van, átterelődtem a főút bal oldalára, de nem sokkal később ismét jobb oldalt vezet a kerékpársáv, ami jó nekünk, hiszen itt a Domb utcán lehajtva a helyi látványosságot, a Miskahuszár óriás szobrot nézhettem volna meg, ha már megépült volna. Itt egy kis szakaszon egy mellékutcában vitt a kerékpáros nyom.

A lefordulás előtt a Pákozdnál elesett honvédek emlékműnél róhattam le tiszteletemet. Ezek után a településről már kifele vezetett az irány, ami egy ponton levált az autóútról is, egy erdősség mellett, majd azon keresztül haladtam át. Ennek a szakasznak a végén jobbra lekanyarodva, a természet közelségétől feltöltődve visszatértem a civilizációba, az M7-est kereszteztem, ezúttal alulról áthaladva nyomvonalán. Ez az az út, amely a katonai emlékparkhoz vezet el. Ezt ezúttal nem látogattam meg, egy későbbi alkalommal visszatértem ide sokadmagammal!

Az emlékparkot elhagyva a Tóparti úton haladtam tovább, ami a parttal nagyjából párhuzamosan fut. Itt már hangsúlyosabb a természet közelsége. Ha emlékeim nem csalnak, akkor itt egy kereszteződésnél jobbra a Fehér Holló utca kellemes lejtője majdnem végig kitart, amivel egészen a partig le lehet jutni, a Sukorói szabadstrandig! Innen kiépítetlen nyomvályús úton lehet a partmentén tovatekerni, egészen egy egyenes szakaszig, ami az evezős versenypálya mellett vezet végig. Ekkor még nem volt kiépítve a partmenti aszfaltút, azonban találtam egy akadálymentesített pecázó helyet. Nem mindenhol látni ilyet! Egészen az evezős lelátó érdekes épületéig el tudtam jönni, innentől el kellett távolodnom a tótól egy darabon.

 

A murvás földutat aszfalt váltotta fel a változatosság kedvéért, amin Velencére érkeztem immár be. Itt van egy látványos traktoros kereskedés, ami előtt és mellett vezet el a kijelölt bicikliút. Ez egy keskeny kis viacolor szakasz, ami bevitt a sűrűbe. Ennek a végén érintettem az egyik velencei csónakkikötőt, és a Kemping útra érkeztem meg. Ha minden igaz, ezen az úton a kempingezőnél van egy nagyobb kerékpárbolt, ahol gumitömlő automatát lehet igénybe venni, ha voltunk olyan szerencsétlenek, hogy az előző huszonpár kilométer alatt defektet kaptunk. Ez számomra figyelmes, előzékeny és előre gondolkodó hozzáállást mutatott az üzlet részéről! A hosszabb egyenes után zegzugos-kanyargós úton visz a part felé az irány, fahídon a nádason keresztül jutottam le a partra. Tavasz lévén nem sok fürdözővel találkoztam, de sok kerékpáros jött szembe, illetve ment velem egy irányban, ez az időszak, és az őszi évszak tökéletes az ilyen kikapcsolódásra. Kereszteztem a szabadstrandot, különböző vendéglátóegységek területét. A Velence Korzó ilyenkor még építési fázisban volt. Végül elértem a település központi részét, az ifjúsági szálló mellett is elsuhantam, és igazából visszatértem a kiindulási ponthoz.

Jutalmul megajándékoztam magam az állomás melletti üzletsoron egy jó sült hallal, mellé kovászos uborkával és kenyérrel. Az utam a meg-megállásokkal kb két és fél órát tartott, az út teljesen könnyű terepnek mondható volt.

Társasággal azért mégis más

2015-ben visszatértünk, hogy ezúttal csapatban járjuk körbe a tavat. A társaság igen vegyes összetételű volt minden tekintetben: voltak köztünk sportos alkatok, láncdohányosok, kocabiciklisek, volt aki a párjával jött, volt akik családosan kisgyermekkel a gyerekülésben, és volt, akinek nem is volt saját bringája, neki pedig kölcsönöztünk, a gárdonyi állomástól nem messze van pont az ilyen személyekre szakosodott kerékpárkölcsönző. Mindenféle igényt kielégítő felhozatal van ezen a helyen, lehet órára, napra, de akár egy egész hétre is kikérni a túraeszközöket. Érdemes egész napra kibérelni a tókerüléshez, megnyugtatóbb úgy, hogy nem ketyeg az óradíja a bicajnak. A legtöbb kölcsönzőnek évszaktól függően más és más a nyitvatartási ideje! Ezen a rövid távon a csapattársunk megtapasztalhatta a vázcsövön vendégeskedést.

A túrát tehát helyileg Gárdonyban és időben korábban kezdtük észben tartva, hogy különböző igényekkel és fittségi szintekkel rendelkezünk, és hogy elsősorban mindenki jól érezze magát. Az útvonal alapvetően ugyanaz volt, pár apró kitérőt kivéve. Első megállónk az ekkor már megépült Sarvajc-kilátó volt, ahol a borongós, de kellemes szeptemberi időbe burkolózó tájat szemléltük meg, így is igazán szép volt a lápos területre a kilátás. Ezt elhagyva, Dinnyés után ismét a 6213-as műúton haladtunk, ám a Császár-víz menti kiépített kerékpárúton lekanyarodtunk balra. Ez egészen elvezetett minket Kisfalud szélére, ahol jobbra kanyarodva a Fehérvári úton Pákozdra érkeztünk be. Itt a nagyközségben esett meg, hogy a Történelmi emlékparknál a kisgyermekes családot elhagytuk, mivel a kétéves csöppséget álomba ringatta édesapja óvatos tekerési stílusa.

Az út egy későbbi pontján bevártuk őket természetesen. Pákozdon ezúttal meglátogattuk a Katonai emlékparkot és hű vasparipáinkat kicsit félrerakva felsétáltunk a legmagasabb pontra egy közös csoport fotó erejéig. Ezután a kis kitérő után a Tóparti út lejtős szakasza adott nekünk új lendületet, a bátrabbak 40 km/h fölé is gyorsulhattak, persze hogy a fiúk a csapatból beleadtak mindent ennek elérésére! Sukorón úgy haladtunk keresztül, mintha nem is lett volna, az út itt kissé egysíkúvá vált, legközelebb Velencére beérkezve észleltük az új terepet. Az út nagyját letudva a Velencei Ezüstpartnak nevezett szakasz elején leparkoltunk és bevárva a lemaradókat megrendeltük az energia utánpótlásáért felelős lángosokat és sült halakat. Ebben az évben már teljesen kiépült Velencei Korzó partszakasza. Kis pihenést követve a körtúra fennmaradó részét kellemesen megpakolt bendővel folytattuk a kezdőpontig, érintve Velence központi részét, ami az utószezon ellenére is igen forgalmas volt, úgy kellett kerülgetni a járókelőket a közös használatú utakon. Velencefürdőn keresztül egyenes út vezetett a kiindulópontig, a gárdonyi vasútállomásig.

Visszaemlékezéseimet mindkét alkalommal az okostelefonomon futó, útvonalat rögzítő sportalkalmazás segítette, enélkül igen nehéz lett volna felidézni kiugrónak nem nevezhető sportteljesítményünket! Vannak dolgok azonban, amiket az okoskütyük nem mérnek, azok pedig az élmények, amikről jókat lehet sztorizni.

Utazási és életmód magazin  -  Travel and Lifestyle Magazine

A honlapon szereplő minden fotót, szöveget, tartalmat szerzői jog véd, azok másolása, felhasználása, terjesztése az oldal üzemeltetőjének tudta és engedélye nélkül tilos. Az oldalról kivezető linkek által elérhető tartalmakért a trip&travel.hu nem vállal felelősséget.

  • Facebook Social Icon
Copyright © 2018-2020 by trip&travel.hu - All rights reserved.